Verejné obstarávanie

  • A TAVASZ SZÉPSÉGEI

    A TAVASZ SZÉPSÉGEI

    Szívesen fényképezel? A tavasz a kedvenc évszakod? Nyitott szemmel jársz a világban? Szeretnél versenyezni? Akkor te vagy a mi emberünk!

    A TAVASZ SZÉPSÉGEI címmel fotóversenyt hirdetünk. 6-8 darab, tavasszal kapcsolatos saját fotódat várja május végéig USB-kulcson Németh István tanító bácsi. Eredményhirdetés június második hetében.

    Hajrá, jó képeket kívánunk!

  • FIGYELEM!!! FIGYELEM!!!

    FIGYELEM!!! FIGYELEM!!!

    Tisztelt Szülők!

    Ezúton értesítem Önöket, hogy a „Szülőföldön magyarul” pályázatra ebben az évben is beadhatják kérelmüket. A kérelmet az alapiskolát illetve az óvodát látogató gyermekekre egyaránt ki lehet tölteni.

    Mit kell Önöknek tenni:

    1. Amennyiben úgy dönt, hogy a nyomtatványt egyedül tölti ki, kérem vegye át azt az iskola titkárságán és március 7-ig kitöltve, a gyermek születési bizonyítványának másolatával, illetve a szülő személyi igazolványának másolatával együtt hozza vissza az iskolába. A 15. életévüket betöltött tanulók esetében az ő személyi igazolványuk másolata is kell.

     

    1. Március 4-én (kedd) 15.00 órától szívesen állunk rendelkezésére és segítünk a nyomtatvány kitöltésében az iskola épületében. Kérem, hogy ebben az esetben hozzon magával kék színű örökírót, valamint a gyermek születési bizonyítványát és a saját személyi igazolványát, ha módjában áll, akkor fénymásolatot. A 15. életévüket betöltött tanulók esetében az ő személyi igazolványuk másolata is kell.

     

     

    Várady Kornélia, igazgatónő

  • BEÍRATKOZÁS

    BEÍRATKOZÁS
    21. 1. 2014

    Tisztelettel értesítjük a Kedves Szülőket, hogy az első osztályba való beíratkozásra

    2014. január 21-én (kedd), 16.00 órától kerül sor

    az iskola épületében.

    Kérjük, a Kedves Szülőket, hogy hozzák magukkal személyi igazolványukat és a gyermek születési bizonyítványát.

     

    Szeretettel várunk minden leendő elsőst!

  • ADVENTI KÉSZÜLŐDÉS

    29. 11. 2013

    Szerettel meghívunk mindenkit adventi koszorú, illetve asztali dísz készítésre az iskola alsó folyosójára 2013. november 29-én 15.00 órára. Gyertyát mindenki hozzon magával. Belépődíj 1 euró.

  • Őszi szünet

    Az őszi szünet 2013. október 30-tól november 3-ig tart. A tanítás kezdete 2013.november 4., hétfő.

  • SÜTIBÖRZE

     

    Tisztelt Anyukák, Nagymamák és sütni szerető, tudó Apukák!

     

    Iskolánkban 2013. október 7 –től 11-ig kerül megrendezésre a IX. Kóczán Mór Napok. Ennek keretén belül immár hagyományosan szeretnénk megszervezni a süti börzét, amelynek bevételéből a további iskolai akciókat meg tudjuk szervezni. 

    Így tisztelettel kérem Önöket járuljanak hozzá egy-egy tálca süteménnyel ehhez a nemes akcióhoz.

    A süteményeket 2013. október 10-én, csütörtökön reggel lehet behozni az iskolába.

    A börzére a délutáni színházi előadás után kerül sor.

    Szeretettel várjuk azokat a szülőket is, akik segíteni tudnak a börze alatt.

  • Figyelem!!!

    Az iskola működési szabályzata értelmében:

    1. Reggel az iskola épületét 7.30-kor nyitjuk. Addig a tanulók az udvaron tartózkodnak.
    2. A tanítás kezdete 7.45, a tanulóknak legkésőbb 7.40-ig meg kell érkezniük az iskolába.
    3. A bejárati ajtót 8.00 órakor bezárjuk.
    4. Az iskola bejárati ajtaját csak a tanítás végén (12.10 illetve 11.15-kor) nyitjuk ki.
    5. Igazgatónő fogadó órái:

    Hétfő:             6.45 – 7.45              14.00 – 16.00

    Szerda:           6.45 – 7.45             14.00 – 16.00

    Péntek:          6.45 – 7.45

    1. A gyermek hiányzását személyesen, illetve a 7781-121-es vagy 0905-245-871-es telefonszámon kérjük bejelenteni.
    2. Az ebédről reggel 8.00 óráig személyesen, vagy a 0911-213-204 – es telefonszámon kell kijelenteni a tanulót. Amennyiben nem történik meg a kijelentés 8.00 óráig, az étkezés költségeit a szülőknek téríteni kell akkor is, ha a gyermek nem étkezett.
    3. Napközi havi díja 3.- euró, amit minden hónap 10-ig kell befizetni.

     

     

  • Tisztelt Szülők!

     

    Értesítem Önöket, hogy 2013.9.16-án (hétfő), 16.00 órai kezdettel szülői értekezlet lesz az iskolában. Kérem, hogy tiszteljenek meg bennünket jelenlétükkel.

    Várady Kornélia, igazgatónő

  • KELLEMES, ÉLMÉNYEKBEN GAZDAG SZÜNIDŐT KÍVÁNUNK MINDENKINEK!

  • Az irodalmi verseny eredményei

    Rengeteg jó írás érkezett az irodalmi versenyünkre, köszönjük. A zsürinek nem volt könnyű dolga! A következő eredmények születtek:

    ALSÓ TAGOZAT

    1. hely: Koczkás Levente (1. osztály) Morzsa  és Mica kalandjai (mese)

    2. hely: Bengyák Dóra (4. osztály) Fantasztikus utazás a Marsra (elbeszélés)

    3. hely: Vankó István (2. B osztály) Tappancs kalandjai (mese)

    FELSŐ TAGOZAT

    1. hely: Varga Ágota (8. B osztály) Időgéppel a múltba 2. rész (elbeszélés)

    2. hely: Garai Emese és Ham Andrea (5. osztály) Egy csodálatos utazásom (fogalmazás)

    3. hely: Jakab Adrianna (6. osztály) Szülőföldem (vers)

    A különdíjat Osváth Viktória (9. osztály) kapta az Ellentétek című krimijéért.

    A nyerteseknek gratulálunk!

    Aki oldalt az Irodalmi verseny menüpontra kattint, elolvashatja a pályaműveket is!

  • Tisztelt Szülők!

    Értesítjük Önöket, hogy a Bethlen Alapítvány pályázati papírjait  2013.4.5-én, (péntek) 16.00 órától 17.00-óráig töltjük ki az iskolában. Kérjük hozzák magukkal gyermekük születési bizonyítványát (rodny list), a 15 évesek esetében a személyi igazolványt is, illetve a szülő személyi igazolványát, valamint írószert. A papírok kitöltésére a szülőknek önállóan is van lehetőségük. Ebben az esetben a nyomtatványokat átvehetik az iskola titkárságán és április 8-ig kitöltve (a szükséges mellékletekkel együtt ) ott le is adhatják.

    Várady Kornélia, igazgatónő

  • KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK MINDEN SZÜLŐNEK ÉS DIÁKNAK!

  • A tél szépségei című fotóverseny legszebb képei

    Do fotoalbumu bola pridaná nová galéria A tél szépségei című fotóverseny legszebb képei.
    26.03.2013 13:33

Novinky

Kontakt

  • Kóczán Mór Alapiskola és Óvoda - ZŠ s MŠ Móra Kóczána s VJM
    Komenského 555
    94612 Zlatná na Ostrove
  • 035/7781121
    0905 245 871

Fotogaléria