2021/22-es tanév

 

ELSŐ és MÁSODIK CIKLUS

 

Szabó Bianka (3. o.)

Tavasz

 

A tavasz nagyon szép!

Csiripelnek a madarak, fúj a tavaszi szél. A tavaszi szél gyenge, de jó a virágoknak, a környezetnek, tőle susognak a fák. Ha susognak a fák, és kiülünk a kertbe, mezőre, halljuk a madarak csiripelését, a méhecskék zümmögését is. A tavasz jó, mert utána jön a nyár, és a medencében pancsolhatunk. Ugyanúgy már öt órakor csiripelnek a madarak, felébredsz, és dúdolod magadban: „Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom…”

 

 

Rafael Kevin (3. o.)

A kedvenc állatom

 

A kutya az ember legjobb barátja. A mi kutyánk farkaskutya. A neve Rexi. Fekete és barna színű. Őrzi a házat, védi az embert. Szereti a húst, szereti a friss vizet.

Rexi gyakran játszik velem. Amikor eldobom a kis labdát, mindig visszahozza. Ugyanúgy a botot is. A kisöcsém fél a kutyánktól.

A második születésnapomra kaptam. Ő már öreg kutya. Egyszer megrágta az egyik füzetemet. Nem haragudtam rá, csak annyit mondtam neki, hogy „rossz kutya”. Pár perc múlva kibékültünk, és játszottunk tovább.

 

 

Olajos Lara (3. o.)

A legkedvesebb állatom

 

Csipesz a neve. 2021-ben született, március 31-én.

Kicsi, fekete tacskó. Nagyon játékos. Sok lyukat ás. Szeret kergetőzni, este ugatni szokott.

Sokat pihen az ajtóban, imád labdázni és kergetni a farkát. Nem szereti, ha sétálnia kell. Mindent szétrág, a papucsot is elviszi. Ha talál valamit, akkor lerakja az ajtóba, és a kavicson napozik. Ha nyitva az ajtó, nem megy be a házba. A szúnyoghálót nyáron szétszedte. Tud úszni. Nem harap, az állatorvosnál nagyon nyugodt. A legyeket is kergeti. Válogatós, a szalámit nem eszi meg. A kutyakaját viszont igen. Ha nyitva a kapu, nem szökik el. Kergeti a libákat, ugatja a tyúkokat. Az autóban mindig előre akar ülni.

Ő a legkedvesebb állatom.

 

 

Bengyák Lilien (3. o.)

A kedvenc állatom

 

Cody az én szeleburdi kiskutyám. December 14-én hoztuk el, most úgy öt-hat hónapos.

A lényeg, hogy ő nagyon ritka kutyus. Alaszkai malamut, úgy is hívják, hogy szánhúzó kutya. Nagyon játékos, és sokat eszik. Cody nagyon hatalmas, de néha nagyon vicces is tud lenni. Van egy kedvenc játéka, a sípolós játék.

Nagyon szeretem őt, nélküle már el sem tudnám képzelni az életemet.

 

 

Szokol Emma (4. o.)

A falu lova

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu. Abban a faluban volt malac, tyúk, kutya, de a legkülönlegesebb egy ló volt. Azért volt különleges, mert arany sörénye és ragyogó szeme volt.

Egy nap vitte neki a gazda az almát, de látta, hogy a ló nem kel fel. Futott a gazda az állatorvoshoz, kérte, hogy vizsgálja meg a lovát. Azt mondta az állatorvos:

– Én addig nem vizsgálom meg azt a lovat, amíg nem hozol nekem vizet.

Futott a gazda a patakhoz, kért vizet.

– Addig én nem adok vizet, amíg te nem hozol nekem halat.

Ment a gazda a horgászhoz. Kérdi a horgász, hogy mit kér, mondta a gazda, hogy halat.

– Minek neked az?

– A lovam elájult, mentem állatorvoshoz, neki víz kellett, rohantam a patakhoz, neki hal kellett, és most itt vagyok.

– Hát adnék én halat, de nincs pecabotom, talán ha elmész a boltba, fogok neked.

Ment a gazda a boltba, de az zárva volt. Csak másnap reggel nyit. A gazda megkérdezett egy embert, hogy hány óra. Mondta az ember, éjfél van. A gazda mondja magában:

– Hát most mi lesz?

Elaludt a fűben, reggel ötkor ment a boltba, vett pecabotot. Vitte a horgászhoz, az pedig adott halat. Halat vitte patakhoz, patak adott vizet. A vizet vitte az állatorvoshoz, de amikor odaértek az istállóhoz, nem volt ott a ló. A gazda kereste, ment körbe a faluban, és amikor az utolsó házhoz ért, bekopogott. Azt mondták neki nálam nincsen a lova, itt ne is keresse. De amikor a gazda ment volna haza, meglátta a lovát, odafutott hozzá, hát a ló már nem élt.

Idáig tartott az én mesém.

 

 

Cseh Noémi (4. o.)

A veréb és a leány

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy veréb és egy leány.

Elindultak egy faluba. Meglátott egy rókát a veréb. Megkérdezte, hogy van-e sajtja, és a róka válaszolt:

– Igen, van sajtom, de nem adok belőle, amíg nem hoztál virágot.

A veréb elment a patakhoz, ás kért virágot Gyógyanyától. Ő azt válaszolta:

– Nem ingyen adom, hozz helyette liliomot.

Erre a veréb kiment a rétre, és kért a rétről liliomot.

– Rét, kérlek, adj liliomot, liliomot viszem Gyógyanyának, ő ad virágot, virágot viszem rókának, róka ad sajtot és végre továbbindulhatunk.

De még ki sem értek a faluból, máris új próbát kellett kiállniuk. Mert a leány fuldoklott a sajttól. A veréb elment a kúthoz vízért.

– Kút, tudsz adni vizet?

– Igen, adok, de cserébe kérek egy aranytallért.

A veréb feláldozta utolsó aranytallérját, hogy megmentse a leányt. Majd boldogan éltek, míg meg nem haltak.

 

 

Nagyvendégi Dominika (4. o.)

A piperkőc királylány és a szolga

 

Volt egyszer, hol nem volt egy király, és annak volt egy piperkőc királylánya. A piperkőc királylány a bálba készülődött, és ahogy próbálta fel a báli ruháját, az hirtelen elszakadt. Kiabált a szolgának:

– Vidd el a varrodába!

A szolga futott. Odaért a varrodába, mondja a varrónőnek:

– Varrd meg, mert elszakadt a báli ruha!

A varrónő azt mondta:

– Megvarrom, de hozzál nekem koszorút!

A szolga futott a koszorúshoz:

– Adjál nekem koszorút! Koszorút viszem varrónőnek, varrónő megvarrja a báli ruhát.

– Adok, de nem ingyen. Hozzál nekem virágot!

A szolga futott a réthez.

– Adjál nekem virágot! Virágot viszem koszorúsnak, koszorút viszem varrónőnek, varrónő megvarrja a báli ruhát.

A rét azt mondja:

– Adok, de nem ingyen. Hozzál nekem vizet!

A szolga futott a kúthoz:

– Kút, adjál nekem vizet, vizet viszem rétnek, rét ad nekem virágot, virágot viszem koszorúsnak, koszorút viszem varrónőnek, varrónő megvarrja a báli ruhát.

Azt mondja a kút:

– Adok, de nem ingyen. Hozzál nekem két téglát!

A szolga futott az építészhez. Azt mondja:

– Adják nekem két téglát! Viszem a kútnak, ad nekem vizet, vizet viszem rétnek, rét ad nekem virágot, virágot viszem koszorúsnak, koszorút viszem varrónőnek, varrónő megvarrja a báli ruhát.

Mire az építész:

– Adok, de nem ingyen. Hozzál nekem ebédet!

A szolga futott a boltba.

– Bolt adjál nekem élelmet, élelmet viszem építésznek, építész ad nekem két téglát, téglákat kútnak, kút ad nekem vizet, vizet viszem rétnek, rét ad nekem virágot, virágot viszem koszorúsnak, koszorút viszem varrónőnek, varrónő megvarrja a báli ruhát.

Szólt a bolt:

– Adok, de nem ingyen. Hozzál nekem krajcárt!

A szolga búsan elindult, ment a szemétdombra. Hát talált egy krajcárt! Futott a boltba:

– Itt a krajcár!

Megkapta az ebédet, vitte a boltnak, bolt adott ebédet, ebédet vitte építésznek, építész adott neki két téglát, a téglákat vitte a kútnak, a kút adott neki vizet, a vizet vitte a rétnek, rét adott neki virágot, a virágot vitte a koszorúsnak, a koszorús adott neki koszorút, a koszorút vitte a varrónőnek, a varrónő megvarrta a ruhát.

A ruha éppen kész lett, amire elkezdődött a bál.

 

 

2018/19-es tanév

 

ALSÓ TAGOZAT

 

Balogh Patrik (2. o.)

 

Egy kölyökkutya kalandjai

 

Volt egyszer egy kutyavásár, volt ott sok kiskutya. Mindegyiket elvitték, csak egy maradt. Eltelt pár óra, és besötétedett. A kis jószág nagyon fázott, félt és éhes volt, ezért úgy döntött, hogy útnak indul és menedéket keres. Ahogy ment, az emberek mutogattak rá, hogy milyen csúnyácska és sovány szegény. A kutyus elszégyellte magát, és befutott egy kis erdőbe, ahol találkozott egy nyuszival, aki elszállásolta őt egy éjszakára. A kutyus nagyon hálás volt a nyuszinak. Reggel továbbment, és találkozott egy rókával. A ravasz róka rászedte a kiskutyát, hogy menjenek a legközelebbi házhoz, és terelje el az emberek figyelmét, amíg a róka ellopja a tyúkot. Amikor a kutyus odaért az ajtóhoz, keserves sírásba kezdett. A gazdasszony meglátta, bevitte a házba, ellátta őt mindenféle jó étellel, megfürdette és egy ládába tette, ami ki volt párnázva. A róka addigra elszaladt a tyúkkal.

Ha a kutyus nem találkozott volna a ravasszal, aki csak magára gondolt, akkor a kutyus most is kóborolna, és az én mesém is tovább tartott volna.

 

 

Balázs Karin (3. o.)

 

Az én kertem

 

Az én kertem szép,

mert most öntözték.

Nő benne sok szép virág,

nem találni bennük hibát.

 

Nő benne nárcisz, tulipán,

a hóvirág a fűből kikandikál.

Az én kertem gyönyörű és szépséges,

megcsodálni érdemes.

 

Gyönyörködöm benne nap mind nap,

örülök minden virágnak.

Várom már azt a szép napot,

amikor nyílnak a harangok.

 

Hajnali kertem ékessége,

büszkesége mégis a trombitafa,

virága és annak illata.

Csodájára jár a falu apraja és nagyja.

 

 

Földes Gergő (3. o.)

 

Az én legjobb barátom

 

Az én legjobb barátom Baranovics Roan. Sportos a testalkata és sovány. Ovális a feje. Nem visel szemüveget. Kékeszöld a szeme és mandula alakú. Pisze orra van és a füle kicsi. A haja barnásfekete, egyenes, rövid. Kedves, okos, segítőkész, jószívű, erős akaratú, bátor, és elég jó tanuló. Rossz tulajdonsága, hogy szétszórt picit. Azért ő a legjobb barátom, mert kedves velem, és mert ugyanabba a csoportba jártunk oviban. Ott ismertük meg egymást. Néha segítek neki a leckében.

 

 

Szabó Zsombor (3. o.)

 

Az én legjobb barátom

 

Az én legjobb barátom neve Vörös Léna. A termete közepes, a testalkata sovány, a fejformája szív alakú. Nem visel szemüveget. A szeme mandula alakú, színe zöldeskék. Orra pisze, a szája kicsi és a füle is. A haja hosszú, egyenes és szőkésbarna. Kedves, okos, szorgalmas, segítőkész, jószívű, erős akaratú, de kissé szétszórt. Azért a legjobb barátom, mert vicces.

 

 

Svec Anna Sába (3. o.)

 

Az én legjobb barátom

 

Az én legjobb barátom neve Szabó Zsombor. Magas a termete, sportos, arányos a testalkata. Arcformája ovális. Nincsen szemüvege. Zöldeskék a szeme, mandula a szeme formája, átlagos az orra. Kicsi a szája és a füle, rövid, egyenes, barna haja van. Kedvenc tantárgya a torna. Kedvenc színe a zöld. Kedves, okos, szorgalmas, segítőkész, jószívű, erős akaratú, bátor. Néha cserfes, undok, kínlódó, nyafogó. Azért a legjobb barátom, mert szeretek vele játszani.

 

 

Balázs Karin (3. o.)

 

Az én legjobb barátnőm

 

Az legjobb barátnőm neve Kovács Zsófia. Középtermetű, testalkata sovány, fejformája ovális. Szemüveget visel. Szeme formája mandula, szeme színe kékeszöld. Orr formája átlagos, átlagos a szája. Füle kicsi, hosszú, egyenes, barna a haja. Okos, mert nincs ötöse. Segítőkész, mert amit nem tudok, segít. Jószívű, mert aki nem hoz kaját, ad neki. Bátor, mert felmászott a fára. Cserfes, mert sokat beszél. Szétszórt, mert mindig rendetlenség van a padján. Azért a legjobb barátnőm, mert jó vele játszani.

 

 

Jóba Jázon (3. o.)

 

Az apu, a kutyák, a fák, a tyúkok és a nyulak

 

Az apukám sohasem akarja kiengedni a kutyákat, amióta elültették a fákat, mert bejelölik és a gyümölcsfák elpusztulnak! Én könyörgöm neki, hogy engedje ki őket, mert az állatoknak is kell szabad hely. Ott hátul is van húsz méter hosszúság és szélesség. Valamikor a kutyákat is kiviszem, és olyan nehéz őket megtartani, hogy inkább az apa fut velük, és kifárasztja őket, és azután vihetem őket. Vannak nyuszik, kicsik is, őket meg szoktam simogatni, mert csak őket tudom megfogni, a nagyokat nem. Vannak csirkék, azok mindig kirepülnek, és vissza kell őket tenni nagy nehezen. Talán apukám vissza szokja őket rakni? És apukám szokta mondani, hogy etessem meg őket, de nem tudom, mert olyan falánkak, hogy ha bemegyek, kiszöknek. És azután apukámmal meg énvelem nehéz elkapni őket! Azután, amikor már meguntuk, kivisszük őket sétálni. Ha mondjuk nincs a szüleimnek idejük, akkor én viszem ki őket sétálni, valamikor tanítom őket, kiviszem őket a játszótérre.

 

 

Balogh Roman (4. o.)

 

Egy kölyökkutya kalandjai

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy család, anyuka, apuka, Rozika, Zolika és a kis Julika. Közeledett a gyereknap. A szülők úgy gondolták, hogy a gyerekeket meglepik egy kiskutyával. El is mentek egy állatmenhelyre, hogy kiválasszák a kis kedvencet. Volt ott egy kutyus, ami azonnal elnyerte a figyelmüket és szeretetüket. Úgy hívták őt, hogy Amira. Farkaskutya keverék volt, nagyon aranyos. A gyerekek azonnal őt akarták hazavinni. Meg is beszélték a szüleikkel, hogy Amirát akarják. A papírmunka után el is mentek haza az új kedvenccel. Mikor hazaértek, azonnal játszottak Amirával, megfürdették, megetették, és egy új ágyat is csináltak neki. Amira boldog volt, hogy végre szeretik és foglalkoznak vele. Egész nyáron jól szórakoztak. De jött a szeptember, és kezdődött az iskola és óvoda, a szülők meg dolgozni mentek. Amira nagyon szomorú lett, így hogy egyedül volt, és nagyon unatkozott. Amikor felforgatta a házat, szétrágott mindent, amit csak lehetett, és megjelölte a helyét mindenhol. Ekkor megjött az anyuka munkából, nagyon kiakadt a rendetlenség láttán. Megtorpant az ajtóban, és meg sem tudott szólalni. Amira észrevette a nyitott ajtót, és gyorsan kiszaladt. Amikor kiért az utcára, már tudta, nem kellett volna elszöknie, de haza már nem mert menni. Csak futott, futott, ahogy bírt, végül azt vette észre, kijutott a faluból. Ekkorra Amira nagyon fáradt, éhes és szomjas lett. Rájött az eső. Amira alig látott a fáradtságtól, és alig bírt menni. A sok autó csak jött és ment, de senki nem állt meg, hogy segítsen rajta. Szegény Amira kitántorgott az út közepére, és az egyik autó elé lépett. A sofőr már nem tudott megállni, és elütötte őt.

A férfi gyorsan kiugrott az autóból, és látta, amint Amira mozdulatlanul fekszik a földön. Felkapta, berakta a hátsó ülésre, és a legközelebbi állatklinikára vitte. Amirát betolták a műtőbe, mivel komoly sérülései lettek. A sofőr, aki elütötte szegény jószágot, elmondta az orvosnak, hogyan történt a baleset. Megbeszélték, hogy plakátokat készítenek Amira képével, hogy a családja megtudja, hol van a kedvencük.

Amikor Zolika és Rozika hazafelé tartottak az iskolából, meglátták egy karóra ragasztott képen, hogy keresik egy kutyus családját, és egy telefonszám oda van írva. A gyerekek levették a papírt, és rohantak szüleikhez. A szülők felhívták a számot, és kiderült, hogy Amira kórházban van. Azonnal mentek utána.

Pár nappal később Amirát hazaengedték, és azóta újra olyan vidám, szerető kutyus, mint volt. Tanult az esetből, hogy hirtelen felindulásból ne cselekedjen. És ne kíváncsiskodjon. Boldogan élt a család a kedvenccel.

 

 

Koczkás Fanny (4. o.)

Egy kölyökkutya kalandjai

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy kislány, akit úgy hívtak, hogy Liza. Lizának volt egy kölyökkutyája, amit úgy hívtak, hogy Picur.

Egyszer, amikor menydörgött az ég, akkor történt, hogy Liza elfelejtette becsukni a kaput. Picur nagyon félt a villámlástól, és mikor nagyot villámlott, Picur félelmében kifutott a kapun. Reggelre egy erdőben találta magát, ahol azt sem tudta, merre van észak vagy dél. Ekkor találkozott egy medvével.

– Mi járatban vagy erre kutyuskám, talán kiszolgálsz egy jó reggelivel?

– Nem, dehogy is! Nem tudnál adni egy kis útbaigazítást?

– Mivel te még csak kicsi vagy, ezért rászánom magam, és adok! És miben adjak?

– Hogy merre tudnék leghamarabb kijutni az erdőből.

– Elmész először délre, 30 perces séta után fordulj balra, 30 perces séta után jobbra, és kint vagy.

– Köszönöm, Mackó bácsi.

Miután már túl volt az egyik 30 perces séta után, találkozott egy nyúllal.

– Mit keresel, kutyuska, az erdő kellős közepén?

– Én magam sem tudom! Csak annyit tudok, hogy eltévedtem!

– Miben segíthetek? Gyorsan mondd, mert azt hallottam a szép füleimmel, hogy ma este jönnek a vadászok!

– Útbaigazítást kérek, mert a Medvétől lehet, hogy rossz útbaigazítást kaptam.

– Elmész először északra, 30 perces séta után fordulj jobbra, 30 perces séta után balra, és kint vagy.

– Köszönöm, Nyúl néni.

Miután Picur már megvolt az első 30 perces sétájával, találkozott egy rókával.

– Mi járatban vagy erre, finomság, akarom mondani, kutyuska?

– Este eltévedtem, és reggelre meg itt találtam magam. Esetleg tudnál adni egy kis útbaigazítást?

– Mi vagyok én, Google-Maps? Jól van, na, ha felkapom a vizet, kicsit goromba vagyok.

– Mindegy, hagyjuk, nekem sietnem kell, mert mindjárt sötétedik és engem a gazdám már biztosan keres! Na, adsz útbaigazítást, vagy nem?

– Jól van, na, nyugi, nem kell idegeskedni. Elmész először nyugatra, 30 perces séta után fordulj jobbra, 30 perces séta után pedig jobbra és kint vagy.

– Köszönöm, Róka bácsi.

Picur megfogadta a róka útbaigazítását, és 30 perces séta után észrevette, hogy ugyanott van, ahol találkozott a medvével. Már majdnem elkezdett nyüszíteni, mikor meglátott egy síró kislányt, aki szaladt felé. Amikor közelebb ért hozzá, észrevette, hogy Liza az.

Volt ott nagy öröm, és Liza még estig haza tudta vinni. Ha még jól emlékszem, Picur is el tudta mesélni ezt a csodálatos történetet!

 

Zakál Dóra (4. o.)

Egy kölyökkutya kalandjai

Hol volt, hol nem volt, volt egy kutyusom. A neve az volt, hogy Molly. Imádjuk egymást Mollyval. Mindig együtt játszunk.

Kimentünk a parkba, éppen kint volt a barátnőm is. Elkezdtünk beszélgetni. Molly elfutott, mert meglátott egy mókust. Amikor észrevettem, hogy nincs mellettem, akkor nagyon, de nagyon megijedtem. Elköszöntem a barátnőmtől, és elindultam megkeresni Mollyt. Útközben felhívtam szüleimet, hogy Molly eltűnt. Ők is elkezdték keresni. Ahogy kerestem a kutyust, ugatást hallottam. Molly ugatta a mókust, amit kergetett. Nagyon örültem, hogy végre megtaláltam. Azonnal felhívtam a szüleimet, hogy már ne keressék Mollyt. Hazavittem a kutyust, és nagyon boldogok voltunk, hogy meglett a kis kedvencem.

 

Szalai Ádám (4. o.)

Az én kertem

 

Egész éjjel, egész nap

az én kertem mutogat,

megmutatja, mi a szép:

„Minden egyes nap rám nézz!”

 

Színes virág, sok madár,

minden fán egyet találsz.

Fa tetején fészek van,

mi van benne, mutassam?

 

Hol itt, hol ott sok virág

árasztja az illatát.

Szeretem a kertemet,

megosztom ezt teveled.

 

 

 

Vörös Zoltán Bence (7. osztály)

Az ember, akire felnézek

 

Van egy ember, akire felnézek, még akkor is, ha élőben nem láthattam. Mivel jómagam is gitározom, ezért ezen a téren Ő a példaképem, hiszen nagyon tehetséges.
1947-ben született július 19-én, Angliában. Rengeteg téren jeleskedik, de leginkább a zenében, ugyanakkor jelen van a csillagászatban és a színészetben is. 1964 óta napjainkig aktív a zene világában.

Kilenc évesen negyedik szintű zongoravizsgát tett, majd tizenegy évesen beíratták a hamptoni gimnáziumba, ahol kiváló eredményeket ért el. A gimnáziumban kezdte el a gitározást. Autodidakta módon tanult gitározni, akkoriban apja ukulele-bendzsón mutatott meg neki pár akkordot, majd a tudását gitáron alkalmazta. Időközben szeretett volna magának egy elektromos gitárt, de édesapja azt mondta neki, hogy majd akkor lesz gitárja, ha csinál magának egyet. Így aztán édesapjával közösen építettek egy gitárt, melynek egyetlen bolti alkatrésze csak a hangszedő volt. Minden egyes darabot régi hulladékokból, vagy járműalkatrészekből hasznosítottak újra. A gitárnak a Red Special nevet adta, ezzel indította be karrierjét, a mai napig ezt használja. Több együttesben is játszott. Az elején iskolatársaival alapított egy zenekart, melyet aztán önbizalmát elvesztve ott hagyott, csak annyit mondott: „Abba a felszerelésbe dugtam a gitáromat, amit Hendrix is használt. Amikor ő játszott rajta, úgy szólt, mintha az egész világ megelevenedne. Nálam meg úgy, mint egy ócska táskarádió.” Így aztán a tanulásra koncentrált. Később a Smile együttes tagja volt. A bandában ismerkedett meg Roger Taylorral, akivel nagyon jó barátságot kötöttek. 1969-ben megismerték Freddie Mercuryt, az énekesük évfolyamtársa volt a művészeti iskolában. Énekesük ott hagyta a Smilet, és Freddie állt helyére. Vele együtt megalapították a Queent. 1973-ban megjelent első kislemezük, később világhírűvé váltak. Rengeteg műfajt megpróbáltak, a rocktól a heavy metálig. 1991. november 24-én Freddie AIDS betegségben meghalt, a Queen tagjai később egy emlékkoncerttel tisztelegtek munkássága előtt. Később megalakult a Queen + Paul Rodgers együttes, melyet annyira nem kedvelt a közönség. Hosszas keresések után megtalálták Adam Lambertet, akivel megalapították a Queen + Adam Lambert együttest.

Élete során megszavazták a világ 7. legjobb gitárosának, rengeteg díjat kapott, köztük van a Brit Birodalom Rendjének parancsnoka és a Művészetek és Irodalom érdemrendje. Ő Brian May, egy legendás gitáros. A Queen gitárosa.

 

 

Rafael Marek (8. osztály)

Szülőföldem

 

Szülőföldem egy kis falu

ez olyan hely mint Hawaii Honolulu

ha el is megyek egy napra

azonnal felülök a vonatra

aztán már vár az én hazám

és már a ház előtt vár az anyám

gyere ki apám a szabadba

látni tarkabarka madarakat

gyere haver a mezőre

a finom friss levegőre

ez az én helyem itt lakom

Csallóközaranyoson

 

Ez nem olyan hely mint

London Moszkva vagy Peru

ez sokkal jobb mindegyiknél

ez egy csodás falu

a mezőkön a búzakalász

ha fúj a szél egy nagy arany tengerré változik át

és a zöld erdők közt élő vadállatok mennek a tóhoz

ahol előfordul néhányszor egy-két halász

 

 

Szabó Viktória (8. osztály)

Szülőföldem

 

A szülőföldem az én otthonom,

Ahol születtem és élem a gyerekkorom.

Eme helyen egy nyelvet beszélünk,

És együtt bármit elérünk.

 

 

 

2017/18-as tanév

 

ALSÓ TAGOZAT

 

Balázs Karin (2. o.)

 

Cicaparti

 

Van egy macskám, Kormika,

Mégse lett ő Norbika.

 

Van még cicám, Zolika,

Házunk cicaóvoda.

 

Nagy a zsivaj minálunk,

Cica bulit csinálunk.

 

Részt vesz rajta minden cicám,

Kiknek nevük csupán simán

 

Kormi, Garfield, Lia, Tobi,

Chiccó, Bella, Amy s Zoli.

 

Buliznak a zsiványok,

Én meg velük mókázok.

 

 

Vörös Léna (2. o.)

 

Kutyaparti

 

A padlásunkon kutya parti,

Van ott egy csomó édesség,

Van ott fánk, mézeskalács,

Csokis keksz és sok más még.

 

Van ott sok-sok kutyacsont,

Amit minden eb szeret,

Hadd bulizzak velük én is,

Ameddig csak lehet.

 

 

 

Antal Bianka (4. A)

 

Kiskutyám

 

Van egy kutyám, Roxi,

Nagyon szeret ugatni.

Mindig csak ugat-ugat,

És a pincében matat.

 

Cirmit hajkurássza egész nap,

Míg a fára fel nem szalad.

Olyan pajkos kiskutya,

Hogy csak játszana, játszana.

 

Mindig labdázom vele,

Ha rossz, tudja hol a helye.

Nagyon okos, tanulékony,

Ezért Roxit imádom.

 

 

Csepregy Virág (4. A)

 

Az én kutyám

 

Az én kutyám

kedves jószág,

állandóan

körbeugrál.

 

Ha tapsolok,

két lábra áll,

mindent folyton

szétrágicsál.

 

Mivel szőre

sötét, kócos,

ezért lett

a neve Kormos.

 

 

Jassa Gergő (4. B)

 

Az én kiskutyám

 

Cövi kutyám apró kutyus,

Göndör szőrű bishop kutyus.

Szőre fehér, akár a hó,

Termete meg kicsi, apró.

 

Kicsi lábát gyorsan szedi,

A labdát is kergetgeti.

Szeret sokat heverészni,

A napon meg sütkérezni.

 

Szereti az állatokat,

Megvédi a jószágokat.

Nem bántja a csibét, kacsát,

Csak megkergeti a macskát.

 

Hűséges és kedves barát,

Imádja ő a jó kaját.

Gazdáját nem hagyja cserben,

Együtt élünk szeretetben.

 

 

Koczkás Fanny (3. o.)

 

Hihetetlen kalandok

 

Ez a kaland két éve történt, amikor a családdal elmentünk az állatkertbe.

Etettük a zsiráfokat, az elefántokat és a pandákat is. Volt ott egy helyiség, ahol majmok voltak. Bementem, és megnéztem őket. Ám egyszer csak egy majom megszólított:

– Kérlek, segíts rajtam! Én egy varázsló majma vagyok. Adott nekem egy varázsceruzát emlékül, de ellopták a rozmárok.

Nagyon szomorúnak tűnt.

– Szabadíts ki, kérlek!

– Jó, jó, de hol a kulcs? – kérdeztem.

– A melletted lévő gödörben – mondta.

– Jó, gyere, kiszabadítalak – sóhajtottam –, de mutasd meg, hogy hol van a rozmárok ketrece, mert azt nem találom.

Hamar odaértünk. Szerencsénk volt, mert épp aludtak.

– Te majom! Menj, és ha bármi baj lesz, csak szólj, és én kihúzlak belőle.

– Itt a varázsceruzám! – kiáltott ki bentről a majom.

Elvette a rozmárfőnöktől a ceruzát, aki erre felébredt, és dühösen így kiáltott:

– Rozmárok, elkapni!

Azok viszont meg sem mozdultak.

– Huh! – mondtam. – Gyere, majom, menjünk, míg el nem kapnak.

Visszaértünk, a majom bemászott a ketrecébe. Már menni akartam, amikor utánam kiáltott:

– Hé, várj! Csak annyit szerettem volna mondani, hogy köszönöm a segítségedet. Tessék, adok neked egy banán alakú sípot, csak fújd meg, ha kellek.

Én megköszöntem az ajándékot, és már indultunk is haza.

 

 

Antal Bianka (4. A)

 

Három kicsi medvebocs

 

Hol volt, hol nem volt, él egyszer három kicsi medvebocs. Az egyiket Bruminak, a másikat Méznek, a harmadikat Falatnak hívták.

Brumi mézet talált. Nem szeretett volna osztozni rajta. Ezért elrejtette, de Falat megérezte a méz illatát. Mikor nem figyelt senki, megette. Brumi odament a fához, látta, hogy sehol sincs a méz. Ő Mézre gyanakodott, hisz a neve is elárulja. Ki akarta deríteni, hogy ki a tettes, ezért csapdát állított fel. Amikor felkelt, látta azt, hogy a csapdában van valami, de félt megnézni. Méz elvágta a kötelet, és látta, hogy Falat a bűnös.

– Nézd, Brumi, ki van itt!

– Ez te voltál? Te etted meg a mézet?

– Igen, én, sajnálom!

– Semmi gond, de legközelebb megosztozunk rajta.

Vigyázz a mézre, mert el fogják lopni tőled!

 

 

Csepregy Virág (4. A)

 

Kifogtam az aranyhalat!

 

Hol volt, hol nem volt, ahol még a kurta farkú malac is túrt, élt egy özvegyasszony, akinek volt egy fia.

Egy nap az asszony azt parancsolta a fiának, hogy menjen ki a tóra, és fogjon ebédre valót. Mit volt, mit nem tennie, kiment a halastóra. Már lemenőben volt a nap, amikor megmozdult a horog. Alig tudta megtartani a pecabotot, mert a hal erősen húzta a horgot. Egy kis idő múlva a hal megadta magát. A fiú akkor lepődött meg igazán, amikor látta, hogy az egy aranyhal. Tudta, hogy ha kíván valamit, az majd teljesíti neki. Azt kívánta, hogy fogjon sok halat. Nem kellett sokáig várnia, mert fogott is három kannányi halat, és hazavitte. Az aranyhalat félretette, nehogy meglássa az özvegyasszony. A többit megsütötték, és finom ebéd lett belőlük. Ebéd közben a legény elszólta magát, hogy fogott egy aranyhalat. Az asszonynak azt is mondta, hogy ha akar, kívánjon valamit. Az asszony odafutott a halhoz, és azt kívánta, hogy legyen egy száz szobás lakásuk. De ez nem volt neki elég. Inkább egy hatalmas, ezer szobás palotát szeretett volna. A fiú visszavitte a halat a tóba, a hal visszaúszott, és azt mondta, hogy kívánhat egyet még. A fiú azt kívánta, hogy változzon minden vissza, legyenek szegények, csak éljenek boldogságban. Így is lett.

A fiú úgy élte életét, ahogy eddig, de az asszony csak sírt-rítt, és inkább világgá futott volna.

 

 

Csepregy Virág (4. A)

 

A három kis medvebocs

 

Hol volt, hol nem volt, volt három kis medvebocs. Az anyukájuk a lelkükre kötötte, hogy csak akkor váljanak szét, amikor már nagy medvék lesznek. Így is ment pár hónapig, de egy napon a legkisebbik medve egy pillangóra lett figyelmes. Kergetni kezdte, és elkószált a többiektől. Nem találta a haza vezető utat a kis gombaházhoz, ahol élt. Az volt a szerencséje, hogy egy öreg tölgyfa volt a közelben. Lefeküdt, és elaludt. Másnap elindult egy fura úton, ami sajtból volt, és a fák virágoztak, de mézet nem talált. Ahogy így ment, mendegélt, találkozott egy sánta rókával.

– Mi járatban vagy erre, ahol még a madár sem jár? – kérdezte a róka.

– Elváltam a többiektől, és most nem találom a haza vezető utat. Egyébként nincs itt egy vagy több csupor méz?

– Nincsen, de lekvár van, az jó lesz?

– Hát igen – dörmögte a medve.

A sánta róka megkínálta baracklekvárral. A medve megkóstolta és ízlett neki, kért még, majd megköszönte s továbbállt. Útközben hallotta, hogy valaki segítségért kiált. A nyúl volt az.

– Mi a baj? Esetleg tudok segíteni neked?

– Nem tudsz. A farkas azt mondta, hogy ha nem szerzek neki egy egész évre valónyi húst, akkor nekem annyi.

– Segítek, csak mutasd meg a farkas barlangját!

A nyúl elvezette a farkas barlangjához. A medve csapdákat rakott elé. Reggel már ott állt a nyúl a sok finomsággal. A farkas nem hitt a szemének, odafutott volna a nyúlhoz, de nem vette észre a nagy gödröt, beleesett és szörnyethalt. A nyúl megköszönte a medve segítségét, aztán adott neki egy furulyát.

– Ha belefújsz, mindent jóvátesz.

Ment, mendegélt a medve, meglátott egy síró mókust. Odament hozzá, és megkérdezte:

– Hát neked meg mi a bajod?

– Amit gyűjtöttem télire, minden eltűnt.

– Mutasd csak meg az odúdat!

A medve felmászott a fára, be az odúba. Látta, hogy az éléskamra fala lyukas, és a fa másik felén a hangyák viszik a makkot. Elővette a sípot, és belefújt. A hangyák elbújtak, a makkot pedig ott hagyták. Mindet összegyűjtötte a maci, aztán betömte a lyukat. A mókus hálából adott neki egy tubát, ami segít a bajban.

A medve tovább ment, mendegélt, de nem sokáig, mert valaki nem messze megint sírt-rítt. Egy majom volt az, akinek eltörött a lába, és a többiek magára hagyták őt. A medve elővette a tubát, és belefújt. Az erős hangra rögtön ott termett a többi majom.

A hálás majom adott neki egy rongyos táskát. A medve beleugrott a táskába, de azt, hogy hol kötött ki, azt már nem tudjuk meg, mert a medve felébredt, és megörült, hogy itt vannak vele a testvérei, és ez a fontos.

 

 

FELSŐ TAGOZAT

 

Vörös Bence  (6. o.)

Egy ninja útja

(részlet)

*1. rész*

 

Kezdjük valahol a megszületésem után egy jelentősebb pillanatnál. A falunkat egy félelmetes szörny támadta meg. Ekkor vesztettem el a szüleimet, így nem is ismertem őket. A falu akkori vezetője, aki egyben a legerősebb ninja is volt köztünk, legyőzte ezt a szörnyet. Sajnos ez az ő életébe került. A szörnyet egy technika segítségével belém sikerült elzárnia. Így én hordozom a Chuuy-t (A szörny neve). Most ugorjunk egy picit az időben. Pontosan 10 évet ugrottunk előre. Még régen a falu akkori vezetője, ugye belém zárta a Chuuy-t. Ezért az emberek rettegtek tőlem. Féltek, hogy a Rida (A faluk vezetőit így hívták) technikája elkezd gyengülni, és előtör belőlem a szörny. Egy Brian nevű személy, elkezdett emberszámba venni engem is. Ekkor éreztem először, hogy nem vagyok egy szörnyeteg, hogy lehetnek nekem is barátaim. Brian meggyőzte a falu vezetőségét, hogy felvegyenek engem is a Ninja akadémiára, ahol elkezdhettem tanulni jutsukat. Most jut eszembe. Még be sem mutatkoztam. Stevenek hívnak, és 10 éves vagyok. Jelenleg ez vagyok én.

*

Eljött az első nap, hogy mehessek az akadémiára. Mikor beértem, az emberek gyűlölködő szemekkel néztek rám. Szerencsére Brian lett a tanárom, így elmondhatta a többieknek, hogy ne féljenek tőlem. Ezután még mindig rettegtek tőlem, de már nem annyira. Találkoztam két fiúval, akikkel össze is barátkoztam. Brian elkezdett nekünk jutsukat tanítani. Az első volt az árnyékklón technika. Elkezdtem tanulgatni a technikát. Brian annyit mondott el nekünk, hogy koncentráljuk az chakránkat testünkön kívülre. Nekem ez elég nehezen ment. Nem tudtam, hogyan koncentráljam a chakrámat oda, ahol nem is én vagyok. A tanárunk azt mondta, hogy áramoltassuk ki a chakránkat a testünkből. Így persze már könnyebben elsajátítottam a technikát. Kiderült, hogy nekem megy a legjobban ez a jutsu.

*

Eljött az idő, hogy mehessek immár második nap az akadémiára. Egy újonc is volt a srácok között. Kiderült, hogy ő Zonoda legnemesebb klánjából származik. A Puuden klánból. Ő volt Puuden Michael. Hosszú tüskés fekete haja volt. Kék pólója volt, melynek a hátulján ott volt a Puuden klán címere. Köztudott, hogy a Puuden klánnak volt egyfajta véröröksége is. Nekik volt a híres Shilun* szemtechnikája.

– Gyerekek. Ma csapatokat fogunk alkotni – mondta Brian a nap kezdetekor.

E mondatok hallatán hirtelen mindenki elkezdett megegyezni a másikkal, hogy ki kivel lesz. Brian ezt észrevette.

– Ez nem így megy. Nem ti fogjátok kiválasztani a csapatok tagjait. Ezt már a Rida eldöntötte – szólt közbe Brian.

A gyerekek hirtelen már nem is voltak olyan lelkesek. Brian elkezdte felolvasni a csapatokat.

– 1-es csapat: Erlt Mike, Ruto Chester, Nort Brandon.

Picivel később, következett az én nevem.

– 7-es csapat: Makuzu Steve, Otog Samanta, Puuden Michael.

Mikor meghallottam Samanta nevét nagyon megörültem, de végül rájöttem, hogy azzal a nagyképű Michaellel leszek együtt. De mindegy. Legalább a Samantával leszek egy csapatban.

– A mai nap még én foglak titeket tanítani. Holnap már új mestert kaptok.

Sokan elszomorodtak, amikor kimondta ezt Brian, de azzal nyugtatgatott minket, hogy még ő nála is erősebb ninják fogják a csapatokat tanítani. Az nap még megtanított nekünk egy nagyon hasznos jutsu-t. A helycsere Jutsu-t (Ennek alkalmazásával könnyen kihúzhatjuk magunkat életveszélyes helyzetekből). Brian azt mondta, hogy ez nem is olyan könnyű, de nem is olyan nehéz. Pár óra gyakorlás után mindenki elsajátította az osztályban. Persze a nagy Puuden Michaelnek azonnal sikerült, mert neki ott volt a véröröksége. Brian elmagyarázta, hogy az emberek többségének a Ninjutsu könnyebben megy. Elárulta, hogy az eddig tanult technikáink mind ebbe a kategóriába tartoznak.

*

Már a harmadik nap megyek az akadémiára. Elég izgatott vagyok, mert mégis ki lehet az a ninja, aki erősebb Briannál. De nem baj. Majd pár perc múlva megtudom. De vajon mi is lehet a neve annak a ninjának… Talán Peter? Vagy… Iruka? Áhh. Majd megtudom. Ezen fölösleges rágódnom. Jé. Már meg is érkeztem ide. De hol van a ninjánk? Látom a srácok is itt vannak már. Hm… Hol késlekedik már a mi ninjánk? Hol lehet már?

*Fél órával később*

- Na… ha nem érkezik meg 5 percen belül, én elmegyek… – mondta Steve.

Végül megérkezett a ninja tanárunk. Ősz tüskés haja volt. Egy maszk volt az arcán. A fejpántja pedig eltakarta a bal szemét, így nem is nagyon láttuk az arcát.

– Sziasztok, srácok. Elnézést a késésért, de egy fekete macska keresztezte az utamat, így kerülnöm kellett. Hadd mutatkozzam be. Engem Etake Jeff-nek hívnak. Én egy Ijon szintű ninja vagyok. Mától én tanítalak titeket. Először is felmérem a képességeiteket, és eldöntöm, hogy honnan kezdjem az oktatásotokat. Szóval akkor. Kimegyünk a pályára, és ott kezdjük a szintfelmérőt.

Nem tudtam, hogy mit akar a Mester. Bár azt mondta, hogy ő egy Ijon szintű ninja, biztos tudja mit csinál. Ki is értünk a pályára.

– Szóval itt is vagyunk. Csak annyi lesz a feladatotok, hogy elvegyétek tőlem ezt a 2 csengőt. Ez azt eredményezi, hogy csak kettőtöket fogom tanítani. A harmadik személy bizonyára elbukja ezt a felmérést, így nem találom majd érdemesnek, hogy tanítsam – mondta Jeff.

Ekkor Samanta és én megrémültünk. Michael pedig ugyanolyan nyugodtsággal állt ott a mester előtt.

– Délig kell elvennetek tőlem a csengőket. Akkor kaptok majd ebédet, ha sikerül végrehajtani a felmérést. Ha nem sikerülne, akkor mind végig nézitek, ahogy én megeszem az ebédet. Hát akkor… Rajta!

A felmérés elkezdődött. Mindenki berohant az erdőbe, hogy elrejtőzzön, de a Séróbáró ugyan ott maradt. Leült a földre, és elkezdett valamiféle könyvet olvasni. Ezt már eléggé furcsáltam. Gondoltam, ha úgy is olvas, akkor nem tud ránk figyelni. Így neki rontottam. De nem sikerült.

– Attól még, hogy olvasok, ugyanúgy tudok figyelni rátok. Ne feledjétek. Ijon vagyok. Támadjatok úgy, mintha el akarnátok tenni láb alól. Teljes erőtökkel. Használhattok shurikeneket, kunaikat. Akármit, csak szerezzétek meg tőlem a csengőket – mondta Jeff.

Szóval ha nem sikerült a frontális támadás, akkor esetleg ha hátulról támadom meg… De miért csak én próbálkozom elvenni a csengőket? Samantáék miért nem próbálkoznak?

– Michael! Michael! Merre vagy? – mondogatta Samanta.

Samanta is csak azzal a Michaellel van elfoglalva. Vajon miért ő minden lány kedvence? Ez már kezd bosszantani. Amióta itt van, minden lány vele akar lenni. De miért? Michaelnek az a fagyos tekintete. Engem megrémiszt, nem hogy magához láncol. Na, mindegy is. Törekedjünk inkább arra, hogy megszerezzek egy csengőt. Talán ha használnám az árnyékklón jutsut, akkor több lesz belőlem, és Jeff nem fogja tudni, hogy melyik az igazi. Igen… ez lesz a megoldás.

– Árnyékklón jutsu! – kiáltotta Steve.

– Szóval árnyékklónok? Nem rossz ötlet. Csak felfedte előttem a tervét azzal, hogy kiáltva mondta – gondolta Jeff.

Na, ez új. Már kettő árnyékklón? Nem baj. Csináljuk!

– Ketten támadtok oldalról, én megyek hátulról. Rendben van srácok? – mondta Steve.

– Rendben – mondták az árnyékklónok.

 

 

Koczkás Kitty (5. o.)

                                         

Hogyan barátkoztam össze a barátnőm telefonjával

 

Ez a történet pontosan egy évvel ezelőtt történt.        

Én suliban voltam, amikor a barátnőm (Hanna) a szüleivel elmentek okostelefont venni, mert eddig csak gombos telefonja volt neki. És lett is! Hazamenet a suliból a barátnőm hívott a gombos telefonjáról, hogy lett okostelefonja, viszont nem tudja, hogy kell használni. Én természetesen felajánlottam a segítségem és ő elfogadta, úgyhogy a szüleimtől engedélyt kérve átmentem hozzá. Amikor beléptem a szobájába, megkért, hogy kapcsoljam be a telefonját, és itt kezdődött a csoda, ugyanis amikor a barátnőm kiment a szobájából, megnéztem dobozán a márkát, és már az is fura volt. Leültem az ágyára, és egy fura hang szólított meg:

– Hello! – szólt az ismeretlen hang.

– Hol vagy, és ki vagy te­? –  kérdeztem tőle.

– Itt vagyok az asztalon, Hanna telefonja vagyok.

– Igen, értem én, de…ez Hannának nem lesz fura, hogy egy beszélő telefonja van?

– Ő nem hall engem, mert csak az hall, aki legelőször bekapcsol engem – mondta a telefon.

– Ja, és mégis hogy tudsz beszélni? – kérdeztem tőle.

– Hát engem egy varázsló gyártott, viszont összekevert engem valaki mással, és most itt vagyok!

– Igen, értem.

Még tudtunk beszélgetni öt percet, aztán jött Hanna, én pedig elmentem. Majdnem minden nap átmentem suli után Hannához, s amikor nem volt a szobában, tudtunk kicsit beszélgetni a telefonnal, vagy például bulikon is szoktunk beszélni egymással.

Így lettünk barátok, és ez még a mai napig így van!

 

 

Csontos Csilla (5. o.)

 

Nyár

 

Nyár a legjobb évszak.

A gyerekek nudiznak,

fagylaltot esznek,

buliba mennek.

Strandra megy a család,

vizes homlokból várat csinál.

Vízben pancsikolnak.

Naptejet? Hanyagolnak!

A nyár végén a gyerekek,

itatják az egereket.

 

 

Az én kis kedvencem

 

Van egy kedvenc kis állatom.

Úgy hívják, hogy Kajszi.

Drágaságos, tacskófülű,

rövidszőrű pajti.

Jóban, roszban együtt vagyunk,

füle szétáll, ha szalad,

idegenekre nagyon ugat,

Vigyázz, mert harap!

Ha puszit akarsz

mond neki, hogy pusszancs!

Drágaságos Kajszi,

szeretlek, te kis tappancs!

 

 

2016/17-es tanév

ALSÓ TAGOZAT

 

Balogh Roman (2. o.)

 

Egy lovacska kalandjai

 

Élt egyszer egy gyönyörű lovacska, szép barna színű, a homlokán egy fehér folttal, és a sörénye hosszú fekete volt.

Egy nap éppen a réten legelt, amikor dörrenést hallott a távolból. Ettől nagyon megijedt, és elszaladt. Elbújt a sűrű erdőben. Ott talált rá egy favágó, aki hazavitte, ám hamar rájött, hogy nem tarthatja meg. Még neki sincs mit ennie, és egy ilyen állat törődést igényel. Útjára engedte hát a lovacskát, aki tovább kóborolt. Ha megéhezett, megállt legelészni. Amikor már csak sétálgatott, mert fáradt volt, meglátott a távolban egy farmot. Azt hitte, ha befogadják, ott jó sora lehet. Oda is szaladt, és magára vonta a gazda figyelmét. Az becsalta a pajtába, ahol sok állat volt. A lovacska félénk volt, nem érezte magát biztonságban, ezért elszökött. Rátalált egy cirkuszra. Először tetszett is neki, de amikor jött a fellépés, és teleaggatták mindenféle díszes csatokkal, rá kellett jönnie, hogy a szabadság a legszebb érzés. Honvágya volt, szerette volna újra azt tenni, amit akar. Ezért hazafutott, és élt boldogan tovább.

Még ma is szabadon él, ha be nem fogták őt az emberek.

 

 

Antal Bianka (3. A)

 

Az én kis kedvencem

 

Kis kedvencem az én cicám,

ő egy macska, úgy biz ám.

Szőre vörös és fehér,

ölni tudna a tejért.

 

Barátja neki Hógolyó,

mindkettő puha szőrcsomó.

Imádja, ha simogatom,

éjjel pedig betakarom.

 

Ő egy kóbor cica volt,

nálunk talált otthont.

Szerető családra lelt,

nekem pedig barátom lett.

 

 

Ő a legjobb barátnőm

 

A legjobb barátnőmet Csepregy Virágnak hívják. Három éve ismerem.

Barna színű a szeme, a haja hosszú és sötétbarna. Magas, sportos testalkatú. Szereti a kézilabdát. Ugyanabba az iskolába járunk. Sok közös tulajdonságunk van, pl. imádunk táncolni. Virág sokat beszél, jó a humora, segítőkész.

Azért barátkozom vele, mert tudom, hogy sosem hagy cserben.

 

 

Ledeczká Angelika (3. A)

 

Ő a legjobb barátnőm

 

Az én legjobb barátnőmet Štúgel Leilának hívják. Első osztálytól ismerem őt.

A haja szőke, sűrű és egyenes. A szeme kék. A korához képest magas és karcsú. Egy iskolába és egy osztályba járunk. Sok közös tulajdonságunk van, pl. szeretünk görkorcsolyázni és jó tanulók vagyunk. Ő kedves, aranyos, sose nevet ki, néha viszont undok velem. Fontos tudni róla, hogy van két testvére.

Azért barátkozom vele, mert ő kiáll mellettem.

 

 

Köles Anita (3. A)

 

Ő a legjobb barátnőm

 

Az én legjobb barátnőmet úgy hívják, hogy Štúgel Leila. Iskolás korom óta ismerem.

A barátnőmnek a szeme színe zöld, a haja hosszú, szőke. Közepes testalkatú és karcsú. Szeret görkorcsolyázni. Egy osztályba járunk. Azért lettünk barátnők, mert sok közös van bennünk, pl. szeretjük a görkorit és a kézművességet. Ő nagyon okos és mindig segít nekem. Egyszer megragasztotta az egyik játékomat. Néha kicsit erőszakos, de más rossz tulajdonsága nem jut eszembe. A zene és a tánc is érdekli.

Azért barátkozom vele, mert nagyon sok közös van bennük.

 

 

A rendetlen radírgumi

 

Egyszer volt Péternek egy szürke elefántos radírja. Ez egy különös radír volt, ugyanis amikor egyet gondolt, nem radírozta ki, amit Peti akart, vagy nagyon csúnya foltot hagyott.

Hát ez a nap is különösen indult. Matematika óra volt, Peti éppen rossz számot írt le, és ki akarta radírozni, de az egy nagy szürke foltot hagyott. Péter nagyon mérges lett, és inkább kért Lilitől, mert a sajátja rendetlen volt. Mérgében el akarta süllyeszteni a táskájába, de a radír kiugrott a kezéből és elszakadt.

Így a rendetlen radírgumi a kukában végezte.

 

 

Štúgel Leila (3. A)

 

A rendetlen radírgumi

 

Volt egyszer egy radírgumi. Emma elvitte a radírt az iskolába. Olyan unalmas volt a táskában ülnie, nem volt mit csinálnia, elkiáltotta magát:

– Feladatlap lopó manó! Gyere elő!

Az egyik bokorban volt a manó, futott a manó, de Emma épp beért az iskolába.

„Há-há, beértünk az iskolába.”

Emma előpakolt olvasás órára, de helyette rajz volt az első óra. A radír ennek nagyon örült. Átmentek a rajzterembe. Emma elővette a ceruzát, elkezdett rajzolni, és a radírgumi kiugrott a tolltartóból. Zsupsz, a földre, majd elbújt a szekrénybe, és ezt mondta:

– Hű, itt sötét van!

Aztán az asztal alá bújt el.

– Itt jó lesz! – mondta, és elaludt. Emma szerencsére megtalálta. Kicsöngettek.

Ilyen egy nap a rendetlen radírgumival. Még jó, hogy nem radírozta ki az osztálynaplóból a jegyeket!

 

 

Csepregy Virág (3. A)

 

Egy lovacska kalandjai

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lovacska. De ő nem akármilyen ló volt, mert míg a többiek legelésztek, neki mindig csak a kalandon és a kalandon járt az esze. Amikor este már mindenki aludt, a lovacska nem volt álmos. Úgy hitte, az álmai most fognak teljesülni. Elindult hát. Útközben látott sok szép fényes virágot, lepkéket és az erdő csodálatos teremtményeit is. Végül azt is meglátta, amiről álmodott: a nagyvilágot. Már éppen vissza akart fordulni, amikor egy oroszlán támadt rá, és sarokba szorította. Szerencséjére egy vadász lelőtte a támadót. A lovacska elfutott, addig futott, míg a lába bírta. Amikor megállt pihenni, rájött, hogy eltévedt. Kereste a haza vezető utat, de bármerre indult, nem találta. Nagyon álmos volt, leheveredett egy fa mellé. Reggel lett. Szép nap ez a mai, gondolta, és útnak indult. Elkezdett korogni a gyomra. Tudta, hogy ennivalót kell keresnie. Ahogy egy tóhoz ért, megpillantotta a víz tükrében saját magát. Nem tudta, hogy az ő, és nagyon szeretett volna a másik lóval játszani. Patadobogást hallott. Az anyukája volt, aki hazavitte.

A lovacska megfogadta, hogy soha többé nem megy el sehova egyedül.

 

 

Sztanko Zoe (3. B)

 

Egy lovacska kalandjai

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy lovacska, aki már unta, hogy minden nap ugyanazt csinálja. Így hát elment vándorútra. Ment, mendegélt, egyszer csak találkozott egy kutyával

– Hát te merre mész? – kérdezte a kutya.

– Meguntam, hogy minden nap ugyanazt csinálom, ezért vándorútra megyek – felelte a lovacska. Beszélgettek, játszottak és sétálgattak. Egyszer csak így szólt a kutya:

– Én is veled mehetnék?

– Hát persze, legalább nem leszek magányos.

Egyszer elérkeztek egy erdőhöz. Láttak bent valamit csillogni, ezért bementek. Addig mendegéltek, amíg el nem tévedtek. Arra jött egy manó, aki kivarázsolta őket a sűrűből.

Találtak egy újabb jó barátot.

 

 

Koczkás Kitty (4. o.)

 

Az én kis kedvencem

 

Ismertem egy kiskutyát,

barna, fehér szőrű.

Nem is gondoltam volna,

hogy ilyen puha bőrű.

 

Szeme barna,

füle kajla.

Imádja a kaját!

Utálja a macskát!

 

Ha meglát minket, ugat:

– Üdvözlöm magukat!

S ha hiszed, ha nem,

ő az én kis kedvencem!

 

 

FELSŐ TAGOZAT

 

Vörös Zoltán Bence (5. o.)

 

A jövőben

 

A minap egy érdekeset álmodtam. Az időben utaztam az egyik ismerősöm, Brian által feltalált időgéppel. Elmesélem, na de kezdjük valahol az elején.

Hajnali 3 óra volt, mikor megszólalt a telefonom. Brian volt az.

– Hé, Peter! Gyere gyorsan! – kiáltotta bele Brian.

– Jó-jó... De mégis hova?

– Hogy-hogy hova? Arra a térre. Tudod, arra a kis beton területre.

– Ööö. Rendben, indulok is – mondtam értetlenkedve.

Tíz perc alatt odaértem. Amit akkor láttam, az valami elképesztő volt! Brian gurult ki egy kamionból egy magam sem tudom mivel, de autóra hasonlított, az biztos. A valami hátulján kábelek voltak elvezetve, a kerekei szokásos autókerekeknek tűntek. Brian kiszállt a valamiből, és ezt mondta.

– Szállj be, mert vissza kell mennünk!

– Mégis hova vissza? Méghozzá hajnali 3-kor...

– Áhh. Hagyjuk. Csak szállj be, és indulunk is.

Engedelmeskedtem, mire Brian valamit elkezdett nyomogatni ott, ahol a rádiónak kellett volna lenni, de nem az volt ott. Ha jól emlékszem, azt mondta, hogyha elérjük a 90 km/h sebességet, akkor csodát fogok látni. Ekkor már nagyon izgultam, de akárhogy kérdeztem Briant, csak ült szótlanul, és nem mondta el, hogy mi fog történni. Amikor elértük ezt a sebességet, egy nagy villanás volt. Brian csak annyit mondott:

– Az időben utaztunk.

Megrémültem, és picit magasabb hangon megkérdeztem:

– Ezt mégis hogy érted?! Mi az, hogy az időben utaztunk?

– Hát az, hogy az időben utaztunk! Gondolom, ezt még te is megérted!

Pontosan még nem tudtam, hogy hol vagyunk, és azt sem tudtam, hogy a Föld melyik részén, na meg persze még azt se, hogy mi ez a valami, amiben éppen ülök. Briant kezdtem faggatni:

– Akkor tisztázzuk a dolgokat! Miben ülök pontosan? Hol vagyunk?

– Nos. A kérdés helyesen, mikor vagyunk. Te egy időgépben ülsz, melyet én találtam fel, és pontosan 2019. szeptember 16-án 18 óra 23 perckor vagyunk, percre pontosan. Egyébként nyugodtan nézz körül, de egy valami nagyon fontos. Ne beszélj magaddal, ne hagyd, hogy a jövőbeli éned meglásson, esetleg érintkezzetek! Ha ez mégis megtörténne, annak beláthatatlan következményei lennének a jövőben.

– Mármint a mi időnkben, 1986-ban – javítottam ki.

– Na, de érted mire gondolok! – mondta idegesen Brian.

Ekkor elindultam, picit izgatottan,  mert hát mégis csak 33 évvel előrébb vagyok a jövőben. Ha jól emlékszem, épp be szerettem volna menni egy kávézóba, amikor megláttam magamat. Eszembe jutott, amit Brian mondott, és nagyon megijedtem. Először belegondoltam, hogy mi van akkor, ha esetleg meglát a jövőbeli énem, bár szerintem nem volt egy okos ötlet, mert Brian azt mondta, hogy beláthatatlanok a következmények, szóval utána már nem is próbáltam rágondolni. Később megszólalt a telefonom, ismét Brian volt az.

– Ööö. Gond van. Tudod, hogy hol van a Fenyőfa sor 633?

– Azt hiszem. Miért?

– Ez most nem telefontéma. Gyere gyorsan!

Nem tudtam, hogy mi történt, vagy, hogy mi fog. Oda is értem a fenyőfa sor 633-hoz. Brian meg volt rémülve.

– Na. Ülj le valahova, akárhova! Ez fontos. Az van, hogy nem hoztunk utánpótlást. Ami azt jelenti pontosan, hogy nem tudunk visszamenni. Ha nem tudunk visszamenni, akkor itt ragadunk örökre. Már mint nem örökre, csak fél évre, mert utána az idő kitöröl magából, mert nekünk nem itt van a helyünk. Ha kitöröl az idő, az tudtommal nem egy kellemes érzés. Valahonnan kell szereznünk utánpótlást.

– Rendben... Még is mi hajtja ezt az istenverte ketyerét? – kérdeztem idegesen.

– Plutónium! – vágta rá Brian.

– Plutónium? Na de Brian! Plutóniumot nem lehet olyan nehéz szerezni 2019-ben.

– Tévedsz. Már megint tévedsz!

Ekkor elgondolkodtam, hogy vajon hol szerezhetnénk plutóniumot. Brian csak járkált föl és alá, gondolom, ő is gondolkodott. Ugye azt mondta, hogy nem olyan könnyű szerezni plutóniumot, így most azon töprengtem, hogy hogyan lehet a lehető legnehezebben plutóniumhoz jutni. Ekkor valami eszembe jutott, majd felkiáltottam:

– Tudom! – kiáltottam.

– Ugyan. Még is mit tudsz?

– Azt, hogy hol szerezhetnénk plutóniumot.

– Na és hol?

– Nem mondom, hogy könnyű dolgunk lesz, sőt... Ugye, te valamikor már jártál katonaságon? Emlékszel, hogy hol van a katonai raktár?

– Azt hiszem... Miért? – értetlenkedett Brian.

– Ne kezdd te is. Onnan szerzünk majd plutóniumot. Ugye mondtam, hogy nem lesz könnyű dolgunk.

– Nos... Megoldható, megoldható. De! Ha bármiféle probléma adódik fel, magadra vállalod a felelősséget –  mentegetőzött Brian.

– Na, de ez nem fair! Végül is te hívtál magaddal, hogy jöjjek veled a jövőbe, sőt még azt sem tudtam, hogy a jövőbe jövünk... Egyébként is. Nem az én hibám, hogy nem hoztál utánpótlást, viszont sajnos engem is érint a dolog.

Brian ekkor elcsöndesedett, majd beült az autóba. Beszálltam mellé én is, később elindultunk jelmezt venni. Mikor ott voltunk, mondtam Briannek, katonai jelmezt kéne venni, hogy könnyebb dolgunk legyen. Meg is vettük, majd kigondoltuk a tervet, mégis hogyan kéne ezt megoldani. Mikor ezzel is végeztünk, már csak a megvalósítás volt hátra, a legnehezebb. 1-2 órán belül odaértünk a katonaságra. Azt hittük, nehezebb dolgunk lesz, ugyanis a katonák valami érdekes dolgot fogtak és nyomogattak a kezükben, így nem is figyeltek ránk, ebből adódóan könnyen be tudtunk surranni. Miután besurrantunk, meg kellett keresnünk a raktárt. Brian felmérte a terepet, és már egyből tudta, hogy hova kell mennünk. Mikor ott voltunk, plutóniumot kellett keresnünk. Ez úgy 10-15 percet vehetett igénybe. Amikor megpróbáltuk kivenni a plutóniumot, megszólalt a riasztó. Katonák százai rohantak felénk. Ekkor Briannel kifutottunk a raktárból, a zsákmánnyal együtt. Mikor kijutottunk, láttuk, hogy a katonák futnak felénk. Gyorsan beültünk az időgépbe, majd megpróbáltunk elmenni. A járgány a kapu előtt leállt, így futnunk kellett, viszont nem hagyhattuk ott az időgépet. Elfogtak a katonák.

– Maguk most, velünk jönnek! – mondta az egyik katona.

Úgy öt perc után bevittek egy cellába, majd kihallgattak. Tudtuk, hogy ennyi volt, itt a vége.

– Kik maguk?

– Én Peter Dixon vagyok, és ő itt a barátom Brian. Brian Grimes.

– Rendben. Mit akartak volna a raktárban? Miért jöttek?

– Tudja... Plutóniumra lett volna szükségünk... Ezért jöttünk.

– Ez eddig rendben van, de miért kell maguknak plutónium?

– Azért, hogy vissza..., akarom mondani a kísérletekhez kell – tagadtam le az időgépet.

Ekkor a katona kiment a szobából. Bilincs volt rajtunk, de nem vették el a dolgainkat, így Briannál maradt a kis zárakat feltörő csipesze. Így könnyen kiszabadultunk, viszont csak most jött a neheze. Észrevétlenül kellett kisurranunk a katonaságról. Az egyik katona észrevett. Brian rettenetes dolgot tett, de inkább nem részletezem. Miután Brian megtette azt, amit, gyorsan kifutottunk a katonaságról. Egyből az autóba. Megtöltöttük plutóniummal a tartályt, és elvezettünk egy elhagyatott reptérre. Itt végre fel tudtunk gyorsulni 90km/h-ra. Visszautaztunk 1986-ba. Brian hazavitt, és ezt monda:

– Otthon leszek a garázsban. Szétszedem ezt a ketyerét! Ennyi izgalom elég volt!

Mikor megpróbáltam bemenni, megláttam, hogy a kapun lakat, az ablakokon pedig rácsok. Átmásztam a kerítést, majd bemásztam a szobámba az ablakon keresztül. Megláttam, hogy egy idegen nő fekszik az ágyamban. Megkérdeztem tőle, hogy mit keres a szobámban, de ő csak elkezdett sikoltozni, gyorsan kifutottam, és rohantam Brianhez. Brian csak annyit mondott, hogy ez azért van, mert megtette azt, amit, így más a polgármester, más a város lakossága. Először azt hittük, hogy rossz dátumra mentünk vissza, de aztán elolvastunk egy újságot. 1986 volt, pontosan ide kellett visszajönnünk. Aztán elhittem Briannek, amit mondott. Ő viszont már szétszedte az időgépet. Ebben a világban maradtunk.

Brian azt mondta, amint össze tudja szedni a dolgokat a géphez, ismét visszamegyünk a jövőbe, és akkor majd megakadályozza, hogy azt tegye, amit akkor tett.

 

 

Koczkás Laura (6. o.)

 

Reggeli torna

 

Minden reggel korán kelek,

Papagájok ébresztenek,

Gyorsan ugrom ki az ágyból

Ettől a nagy zajongástól.

 

Álmos vagyok, nagy az ének,

A madarak csicseregnek,

Pedig kedvem szörnyen tombol,

Mert a hörcsög éjjel rombol!

 

Jó reggelt! Jó reggelt!

Mindenki már kelteget!

Nagy a zsivaj, a lárma,

Mindenki vár a lakomára!

 

Elég ez a torna mára,

Sietek az iskolába.

De előtte megetetek,

Iskolába így sietek!

 

 

Pákozdi Máté (6. o.)

 

Az én családom

 

A családom háromtagú,

Sok a derű, kevés a bú.

Anyukám az iskolában,

Elbűvöl majd hot-dogjával.

Apukám a munkahelyén,

Sok bűnözőt tetten ér.

Az én dolgom a tanulás,

Itt-ott egy kis bolondozás.

Minden nyáron kirándulunk,

Sokat úszunk, lubickolunk.

Egyik kutyánk keverék,

Másik pedig hófehér.

A kertünkben egy medence,

Beleugrok minden este.

Ez egy vers a családomról,

Megvédenek minden bajtól.

 

 

Habán Bettina (7. o.)

 

Példaképem

 

Anyukám, édesanyám. Számomra a legszebb szó.

Én példaképemnek anyukámat tekintem. Ő hordott a szíve alatt kilenc hónapig, ő adott nekem életet. Tőle kaptam az első mosolyt, ő ölelt először magához. Gondosan ápolt, nevelt. Megtanított ülni, állni, járni és beszélni. Sokat emlegeti az első szavam, amely az volt, hogy mama. Sokat játszott, foglalkozott velem.

Esténként tőle hallottam a gyönyörű magyar népmeséket. Ha beteg voltam, tiszta szívvel, odaadással ápolt. Az ágyam szélén ült éjjeleken át.

Most, hogy már nagyobb vagyok, anyukám és barátnőm egy személyben. Éjjel-nappal dolgozik, hogy felneveljen engem és a nővéremet. Évek óta egyedül nevel minket. Este, amikor hazajön fáradt, látszik az arcán, de így is mosolyog. Magához ölel minket szeretettel. Érdeklődik, hogy milyen napunk volt, beszélget velünk. Ha kell, segít nekünk, megoldást keres a problémáinkra. Kezével és szemével egyaránt simogat. Örül sikereinknek. Mindig a jóra int, önbizalmat önt belénk. Arra nevel minket, hogy legyünk emberségesek, igazmondóak, segítőkészek. Tőle is ezt látjuk. Ezért tartom a példaképemnek.

Mindenért köszönetet mondok. Kívánom, hogy legyen velünk sokáig egészségben, boldogságban. Köszönetem és hálám jeléül nyújtom át kedvenc virágját, a vörös rózsacsokrot.

 

 

Kovács Ákos (7. o.)

 

Az én családom

 

A mi családunk négytagú.

Nem is vagyok szomorú...

Nem hiányzik semmi sem.

A jókedvem töretlen.

 

Anyu, apu szorgosak.

Irányítják sorsunkat.

Szigorúság, bizalom,

velük sosincs unalom.

 

Bátyám, Atti, jó fej gyerek...

Vele szinte mindent lehet –

játszani és bunyózni is,

gyakran segít tanulni is.

 

Nagybátyáim vannak négyen:

Pista, Ferenc, János, Péter.

A humoruk verhetetlen,

nincs számukra lehetetlen.

 

Nagymamáim, nagypapáim

egy utcában laknak.

Mindenféle finomsággal

gyakran látogatnak.

 

„Uncsitesók“, szintén négyen.

Találkozunk minden héten.

Kettő fiú és kettő lány,

mindegyiket imádom ám!

 

Ez az én kis családom.

Így kerek a világom.

Velük együtt lenni jó!

Számomra ez kiváló.

 

 

Mona Lisa titokzatos mosolya

 

A világon talán az egyik legismertebb festmény Leonardo da Vinci Mona Lisa című képe. A képen egy nő mosolyog – titokzatosan. Ez a mosoly magával ragadja az embert. Mikor megláttam ezt a festményt, érdekelni kezdett, így egy kicsit utánaolvastam.

A festményt Leonardo da Vinci akkor festette, amikor Firenzében járt. 1503-ban kezdte el a munkát, de csak 1506-ban tudta befejezni, mert 2 évig tartott neki, hogy megfesse Mona Lisa híres mosolyát. Ez egy olajfestmény, ami nyárfatáblára készült. A művész sok újítást alkalmazott. A hölgy arca nem profilból látható, hanem szemből. Nem visel semmilyen ékszert, és a haját is kiengedte. A póz sem a megszokott, ugyanis a nő teste máshová néz, mint a feje. Addig a festmények hátterei aprólékosan kidolgozott tájakat ábrázoltak, itt viszont egy meglehetősen elmosódott tájkép tárul elénk.

De ki is ez a hölgy valójában? Egy firenzei selyemkereskedő felesége, a neve Lisa di Antonio Maria Cherardini. A férje rendelte meg a portréját Leonardonál. Hogy miért mosolyog? Rengeteg feltevés született Mona Lisa mosolyáról. Számomra a legelfogadhatóbb az, hogy várandós volt, és ez az öröm látszik az arcán. Az igazság örökre rejtve marad...

Az eredeti képet a párizsi Louvre-ban tekinthetjük meg. Belenézhetünk a szemébe, és ha meglátjuk az arcán azt a mosolyt, többé biztosan nem fogjuk elfelejteni.

 

 

Jandás Szilárd (8. o.)

 

Az igaz barát

 

Volt egy fiú, akit Hunornak hívtak. Barna haja és zöld színű szeme volt, de nem volt egy barátja sem, mert mivel egy farmon élt, a közelben nem élt senki korabeli gyerek. Ezért nagyon magányos volt, mivel a szülei szőlőtermesztéssel foglalkoztak és ő még csak ötéves volt.

Egy idős pár lakott a szomszéd telken. Gyermekeik már régen felnőttek, és nagyon ritkán látogatták meg őket. Amikor Hunor szülei dolgozni mentek, akkor az idős pár szokott vigyázni a fiúra általában tavasztól őszig hetente 3-4 napot. A fiú szülei általában szombaton és vasárnap otthon voltak. Minden vasárnap elmentek  templomba a közeli kis falucskába (kivéve, amikor szüret volt). Az idős hölgyet Sári néninek hívták, ő nagyon szerette a kisfiút. Sári néni őszes hajú, sötétzöld szemű volt, kiváló látása miatt nem volt még szüksége szemüvegre. Fő specialitása a töltött paprika volt. Idős úr, akit András bácsinak hívtak, nem igazán szerette Hunort, mert a gyerekei nagyon keveset látogatták az elmúlt években, valószínűleg azért nem kedvelte a gyerekeket, mivel a sajátjaiban is nagyot csalódott. Hiába adott meg nekik mindent, mégsem viszonozták a gondoskodást. Általában amikor Hunor ott volt, nem igazán akart senkivel sem beszélni, főleg nem Hunorral. Szabadidejében a pár kilométerre lévő kocsmába járt, de nem igazán szokott sokat inni, mivel tudta, hogy hol a határ. A kedvenc itala a sör volt, általában biciklivel szokott járni, de amint megpillantotta a rendőrautót, azonnal leszállt a biciklijéről, amint az elment, abban a pillanatban már vissza is ült rá. Volt egy autója is, amit bevásárláskor szokott használni.

Hunor  születésnapjára kapott egy magyar vizslát, akit egyszerűen csak Vizslának hívott, mivel nagyon megtetszett neki ez az elnevezés. A kutya úgy 3-4 hetes lehetett, gyönyörű barna szőre volt. Hunor eleinte sajnálta, hogy a kutyát elszakították a szüleitől, de aztán végül megbékélt a gondolattal, s nagyon megkedvelte az állatot. András bácsi már régen szeretett volna venni egy kutyát, csak hát a felesége nem engedte meg neki. Félt a kutyáktól amiatt, hogy gyermekkorában megharapta őt egy a kezén. A sebe azóta már begyógyult, de lelke  még nem. Amint észreveszi, hogy egy kutya van a közelében, abban a pillanatban felidéződnek benne a szörnyű emlékek. Ez nem volt másként most sem, amikor megpillantotta, hogy a szomszédban kutya van, felmenekült a padlásra. András bácsi először viccesnek tartotta, hogy így meg tud rémülni ettől a kis kutyától, de végül belátta, hogy ez elég nagy gond, és megkérte Hunor szüleit, segítsenek neki, mivel a felesége nagyon fél a kutyáktól. A szülők beleegyeztek. Sári néninek erről egy szót sem szóltak. András bácsi azt mondta, hogy meglepetés éri ma este. Sári néni izgatottan várta a meglepetést. András bácsi bekötötte a szemét, és odavitte a kiskutyához. Mondta, hogy valami van a földön, valamilyen állatka, és hogy simogassa meg. Sári néni nem is hezitált, és végigsimította a kiskutya szőrét. Azt kérdezte, hogy milyen állat ez, mivel nagyon kis teste van. András bácsi mondta neki, hogy vegye le a szemkötőjét. Amikor levette, a kiskutya aranyosan nézett a szemébe, a szívét melegség árasztotta el. Sári néni többé már nem félt a kutyáktól.

Teltek-múltak az évek, Hunor tízéves lett, András bácsival sem volt már rosszban, mivel nagyon megszerette a kutyát, közben Hunorral is kibékült. Sajnos Hunor szüleinek egyre többet kellett dolgozni, mivel több szőlőt vásároltak, és ezért Hunor több időt töltött a szomszédban.

Egy nap a vizsla rozsdás szögbe lépett a jobb hátsó lábával, éppen nem tartózkodottt otthon senki, mivel Hunor iskolában volt, a szomszéd házaspár pedig bevásárolt. Amikor Hunor hazaért az iskolából, a kutya mindig odarohant hozzá, de aznap nem így történt. Mivel május vége felé járt az idő, délután 30-35 fok is volt. Hunor úgy gondolta, hogy a kutya csak hátul a pajtában hűsöl. A kitett ennivalóját másnap nem ette meg, csak a vízből ivott egy keveset. Később már észrevette, hogy a kutya sántít, de nem csinál belőle nagy ügyet, mivel azt hitte, tüskébe lépett. Három nappal később észlelte, hogy a kutya alig mozdul, csak búskomoran a messzi messzi távolba vágyik. Odahívta apukáját, aki azonnal elvitte a kutyát az állatorvoshoz, aki sajnálattal közölte velük, hogy a kutya vérmérgezést kapott, s mivel nem lett beoltva, nincs sok ideje hátra. Hunor csak ment a vizslához némán, még nem is sírt, nem is zokogott, csak a kutya szemébe bámult némán. Percek jöttek és mentek, a kutya egyszercsak becsukta a szemét, és nem nyitotta ki többé,.

A levegő hirtelen lehűlt, Hunor nagy sírásban tört ki, mint egy hirtelen jött zápor a kék égen. Hunor otthon elmondta András bácsinak, ő is nagyon nehezen tudta feldolgozni a hírt. Nem sírt, csak komoran, mély fájdalommal bámult a messzeségbe, Sári néni viszont elmorzsolt néhány könnycseppet a kutyáért, de azt mondta, hogy a múltat nem változtathatjuk meg, de a jövőt még jobbá tehetjük.

Hunor annyira szomorú volt, hogy nem értette ezt a mondatot, nem tudta, hogy hogyan tehető a jövő jobbá. A kutya halála miatt csak magát tudta okolni, mivel ha észrevette volna időben, mi történt, talán még meg lehetett volna menteni. A vizslát a telkük végében temették el, a kutya temetésén látta először András bácsit sírni.

Hunor 1-2 hét múlva már megbékélt igaz barátja elvesztésével, az eltöltött boldog időkre emlékezett vissza. Szülei már nem dolgoznak annyit, mert rájöttek, hogy a család a legfontosabb. Hunor azóta csak kevés időt tölt az idős házaspárnál, de ha szükségük van segítségre, akkor mindig számíthatnak rá. Hunor és András bácsi rendszeresen eljárnak együtt horgászni.

 

 

 

 

2015/16-os tanév

ALSÓ TAGOZAT

 

Balogh Roman (1. o.)

Egy félénk kiscica kalandjai

Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, ahol a kurta farkú kismalac túr, volt egy erdő, melynek szélén állt egy kis fakunyhó. A kis kunyhó előtt szép kis hintapad, és mellette egy magas hársfa állt. Ebben a kis kunyhóban élt egy szegény öreg nénike.

Egy őszi reggelen a nénike azon gondolkodott, milyen jó lenne, ha volna egy kis háziállata. Hogy elterelje figyelmét, úgy döntött, kimegy az udvarra és összegereblyézi a lehullott leveleket. Miközben gereblyézett, meghallott egy vékony, nyivákoló hangot. Körülnézett, és egy kiscicát látott meg a hintapad alatt. A nénike úgy megörült, hogy még a könnyei is kicsordultak. Az idős nénike tejjel próbálta odacsalogatni a cicát. De a cica csak nem jött elő. Mikor kezdett esteledni,a néni bement lepihenni. Később felébredt, látta, hogy a cica előjött és a tejhez lopakodott.

A nénike megörült, hogy előmerészkedett a cica. Napról napra bátrabb lett, végül már ő ment a nénike után.

Attól a naptól kezdve elválaszthatatlan barátok lettek, és boldogan éltek az erdő széli kis kunyhóban, amíg meg nem haltak.

 

 

Antal Bianka (2. A)

Kedvenc állatom

 

Kedvenc állatom a hörcsög,

az enyém egy rossz kis ördög.

 

A hörcsög olyan, mint az egér,

csak ő tudja, mire jó a futókerék.

 

A hörcsög olyan, mint a sportoló,

csak azt nem tudja, hogy mi az a ló.

 

A hörcsög olyan, mint a medve,

telerakja magát étellel télre.

 

A hörcsög olyan, mint a gyerek,

szereti az édességet és a tejet.

 

Egy valamit vesz el tőle az élet,

hogy csak három évig élhet.

 

 

Köles Anita (2. A)

A furcsa kutya

Egyszer nyávog,

egyszer ugat,

ez aztán a

furcsa kutya!

Mikor játszik,

röpdécsel,

ide hívom,

szökdécsel.

Eszik, játszik, alszik,

így várja a gazdit.

 

 

Koczkás Kitty (3. o.)

Hogyan barátkoztam össze egy marslakóval

Egyszer egy szép estén be akartam hívni a kutyámat, amikor egy villogó, óriás frizbit láttam a kert végében. Odamentem, hogy kiderítsem, mi az. Ekkor kinyílt az ajtaja, és kilépett valaki.

– Ki vagy te? – kérdeztem kíváncsian.

– Az én nevem Roni, a marslakó – mondta a marslakó. – És mi a te neved? – kérdezte.

– Az én nevem Kitty – mondtam.

Egy kis beszélgetés után Roni megkérdezte tőlem:

– Hé, figyu, Kitty, nem leszünk barátok?

– Dehogynem! – mondtam.

Körbevezettem Ronit, de addigra úgy elment az idő, hogy az az óriási frizbi megjött érte. Először nagyon el voltam keseredve, de azt mondta, hogy majd visszajön. Így hát elment, én meg visszamentem aludni.

 

Hubík Bianka (3. o.)

A félénk kiscica

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy félénk kiscica. Ez a kis cica nagyon szeretett játszani.

Másnap reggel nem volt senki otthon, a cica nagyon megijedt. Kimerészkedett a szabadba, de amikor közeledett felé egy sikló, akkor a félénk kiscica megijedt. Amikor továbbment, meglátott egy pillangót, és elkezdte kergetni. Hirtelen az útjába került egy kutya, aminek nekiment. A félénk cica felnézett, egyet hátralépett, majd megfordult és elfutott. Amikor elérte a fekete erdőt, bemerészkedett, de amikor sötét lett, akkor nagyon megijedt. Addig futott, míg a lába el nem fáradt. Akkor elaludt.

Másnap reggel felébredt, és a tengerparton találta magát. Nézett jobbra, balra, de csak vizet és homokot látott, amely délre megtelt emberekkel. Egy család észrevette a kiscicát, és oda akarták venni magukhoz, de az elfutott.

Ha el nem futott volna, az én mesém is tovább tartott volna.

 

 

Koczkás Levente (4. o.)

Kedvenc állatom

Kedvenc állatom a kutya,

Nem is beszél, hanem ugat.

Utálja a macskát,

Imádja a kaját!

Ha akarod, leül,

De ha neki fütyülsz,

Akkor már repeszt,

S én imádom ezt.

 

Anya 

Az anya egy olyan ember, aki szeret, segítőkész, imád, szóval nem tudom kimondani semelyik szóval. Nagyon szeretem, ha mosolyog, mert akkor boldog vagyok, de ha szomorú, akkor nagyon bánatos vagyok. Ő még az életét is adná értem! Szerintem a leggondosabb ember az anya. Hisz ha ő nem lenne, én se lennék.

 

Molnár Nóra (4. o.)

Bocskor cica

 

Hosszú farkú,

hosszú lábú,

picit dagi,

fehérek tappancsai,

fehér a mellénye,

picit szürke,

nagyon cuki,

bolyhos a szőre.

Ő az én kedvenc cicám,

kinek neve Bocskor.

 

Ő az én példaképem

Ha anyukámra gondolok, melegség tölti el a szívemet.

Testalkata karcsú és magas. Haja félhosszú és vörös. Szeme vidám, élettel teli és kék színű. Az én szememben koránál fogva sokkal fiatalabbnak tűnik. Arca kedves és mosolygós, szeme úgy csillog, mint égen a csillagok, még a szemüveg alatt is. Nagyon kedves, mindenben segítőkész. Ha valami bánt, rá mindig számíthatok, szeretek vele beszélgetni. Anyu nagyon kedves, testvéremmel együtt egyformán szeret bennünket. Nagyon szeret sütni-főzni. Mosogat, takarít, gyerekeket nevel, de szerintem mindenben nagyon jó.

Gondolom, másoknak is ilyen csodálatos anyukája van!

 

 

Botka Kamilla (4. o.)

Én vagyok az oroszlán

 

Ha ordítok, haptákba vágja magát

ember, állat egyaránt.

 

De félek ám, mert figyel a vadász,

futnom kell, mert ha nem: levadász!

 

Ő az én példaképem

Ti ismertek az anyánál kedvesebb és okosabb embert?

Az én anyukám nemcsak okos, hanem szép is. Közepes termetű, erős testalkatú. Arca szív alakú. Szeme mandula alakú és zöldesbarna. Haja vörös, rövid és egyenes. Szemöldöke vékony és ívelt. Sok közös szokásunk van. Minden este összebújunk az ágyban. Anya és apa minden este mesét olvas nekünk.

Számomra náluk nagyobb kincs nincs.

 

 

Hegedűs Dóra (4. o.)

Ő az én példaképem

Az én anyukám közepes termetű. Arca üde, a haja szőkésbarna. A szemöldöke ívelt, szeme színe kék. Beszéde lassú, komoly. Kedveli a természetet, az állatokat. Nagyon házias, szeret sütni-főzni. Sokat dolgozik, hogy nekünk jó legyen. Arra tanít, hogy mindig a jóra törekedjek. Anya azt is megérti, amit nem mondok ki. Bölcs, megfontolt. Egyszóval csodálatos. Szeretem az édesanyámat, ő adott nekem életet.

 

Vörös Zoltán Bence (4. o.)

Ő az én példaképem

Akit a világon a legjobban tisztelek, becsülök és szeretek, az édesanyám.

Haja hosszú és szőke színű. Szeme kék, termete magas, fülei kicsik, feje ovális. Fogai szép fehérek. Sokat dolgozik, hogy mindenünk meglegyen. Mindig erős, sosem adja fel. Jószívű, mindig segítőkész. Nagyon szerény. Halk szavú, de mégis szigorú. Szeret velem játszani, viccelődni. Nagyon szereti a csokit.

Büszke vagyok arra, hogy a fia lehetek.

 

FELSŐ TAGOZAT

Balogh Alexandra (5. o.)

Álmaim gyerekszobája

Úgy vártam, hogy legyen gyerekszobám, s íme, valóra vált ez a régi kívánságom.

Kifestettük, majd megvártuk, hogy megszáradjon a festék, hogy be tudják rendezni. Segítettem festeni, posztert tettem a falra és színes virágokat. Beraktam az asztalomat, és elkezdtem ragasztani, hogy mi hová kerüljön. Rajzoltam anyunak szívecskés lapot és úgy döntöttem, hogy puzzlezok, kirakom az ötszáz darabosat, ami kettő óráig tartott, de sikerült kiraknom. Anyu hazajött a munkából, és segített a szobában szépen elrakodni, kitakarítani, és mindennek helyet találni. A nagybátyámmal az ágyat raktuk be a helyére. Már a saját szobámban nyugodtan aludhatok. Azóta ott tanulok, írok, másolok, játszom, ott fésülködöm, rajzolok, színezek, zenét hallgatok és jól érzem magam. Ott vannak a dolgaim: a cipőm, az iskolatáskám és a tanszereim is.

Imádom a gyerekszobámat, s kívánom, hogy minden gyereknek teljesüljenek az álmai.

 

Balázs Nikoletta, Tóth Vivien, Laky Ádám (7. o.)

Az elviselhetetlen osztály

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy titokzatos 7. osztály. Minden tanár kikészült tőlük. Éppen kémia óra volt, amikor belépett az ajtón egy új tanárnő. Az első órákon elviselte a tanárnő a gyerekek viselkedését, de pár nap elteltével viszont olyan szinten ki volt készülve, hogy kiviharzott az osztályból az egyik órán. Felhívatta az igazgatóhelyettest,  mert nem volt itt az igazgatónő. Az igazgatóhelyettes azon nyomban felviharzott az osztályba. Miután az igazgatóhelyettes felért az osytályba, a gyerekek nyomban elhallgattak, és az osztályban síri csend lett. Miután az igazgatóhelyettes lement, a gyerekek újból elkezdtek zajongani. A tanár megszidta a gyerekeket, mert amikor bejött az igazgatóhelyettes, csendben tudtak lenni. Mindenkitől összeszedte az ellenőrzőket, hogy felhívja a kedves szülők figyelmét, hogy a gyerekek elviselhetetlenek a tanítási órákon. A gyerekeknek ez nem tetszett. Szépen elmondta nekik, mit is írt az ellenőrzőbe, de közben kicsengettek. A tanulók dühösen kirohantak az osztályból – engedély nélkül. A tanár erre nagyon felmérgedt, lement az osztályfőnökhöz, és elmondott mindent, hogy milyen rosszak, elviselhetetlenek a diákjai.  Az osztályfőnök természetesen bement a 7. osztályba, hogy számonkérje a diákjait, a gyerekek éppen tízóraiztak, az osztályfőnök próbált a lelkükre beszélni, de a gyerekek csak nevettek az osztályfőnökön, hogy miket mond, mert ez egyáltalán nem érdekelte őket.

Az osztályfönök behívatta a szülőket is, elmondott nekik mindent. A szülők teljesen meg voltak döbbenve a gyerekeiken, nem értették, hogy miért rosszak az iskolában, hisz otthon „angyalok“. A szülők a gyerekeket megbüntették, de ez semmit sem hatott. Sőt, egyik tanár sem bírt már velük, azt a nevet adták a 7. osztálynak, hogy az ELVISELHETETLEN OSZTÁLY. A tanárok szerettek volna tanítani, de nem lehetett.

A kémiatanár úgy döntött, hogy elmegy, hisz ő a tudását szerette volna átadni, nem kiabáló, be-beszólogató gyerekeket „megnevelni“. Bement a 7. osztályba, és közölte velük, hogy itthagyja ezt az iskolát. A gyerekek megdöbbentek, mert nem akarták, hogy elmenjen a tanárnő. Másnap reggel elmentek a tanárnő házához, hogy személyesen kérjenek tőle bocsánatot, és megkérték, jöjjön vissza! Reggel a tanárnő bejött az osztályba, és elcsodálkozott, hogy a gyerekek szépen ülnek a helyükön, teljesen megváltoztak. S így lett szép lassan az elviselhetetlen osztályból a LEGJOBB OSZTÁLY az iskolában, mert a gyerekek belátták, hogy a tanulás és a jobb viselkedés visz előbbre – ez volt a titok, amit megértettek.

Itt a vége, fuss el véle, ha nem hiszed, járj utána!

 

Jandás Szilárd (7. o.)

 

Lottón nyert boldogság

                                         

Volt egy fiú, aki nagy szegénységben élt. Petinek hívták. Az iskolában sokan csúfolták, mivel nem voltak divatos ruhái és modern eszközei, egy barátja sem volt. Általában hazafelé azon gondolkodott, miként tehetne szert egy kis pénzre. Mivel hívő családból származott, minden este imádkozott Istenhez. Vasárnaponként eljárt a templomba a családjával. A templomban többnyire boldog volt, mert ott nem az anyagi javak számítanak, hanem a lélek gazdagsága. A pap arról beszélt, hogy ha valamit nagyon szeretnénk, akkor az majd idővel megadatik.

Egyik nap a gyerekek a lottónyereményről beszélgettek az iskolában, ami 80 000 euró volt.

Peti meg szerette volna  nyerni a lottónyereményt. Közelgett a születésnapja, megkérdezték tőle a szülei, mit szeretne kapni. A kisfiú egy kicsit töprengett,  hogy mit szeretne, de aztán emlékezett rá, hogy az iskolában a nagyon nagy lottódíjról beszéltek a gyerekek. Elmondta a szüleinek,  a szülei pedig kinevették. Peti sírva elrohant a szobájába, az anyukája felment hozzá és megpróbálta megvigasztalni, de nem sikerült. Elmondták neki a szülei, hogy ahhoz, hogy nyerjen, az esély egy a kétmillióhoz.  Petit ez sem tántorította el, mert nagyon szeretett volna gazdag lenni.

Lassan eljött a  Peti születésnapja, és még mindig  lottószelvényt akart feladni. A szülei megengedték a fiúnak,  hogy bejelölje a számokat, és az apja feladta a lottón. Az este úgy imádkozott a fiú,  mint még soha. Pár napon belül ki is sorsolták a díjat. A fiú egész nap az iskolában izgatott volt. Megkérdezte tőle a tanár, hogy miért izgul ennyire, a fiú elmondta, hogy a lottódíjat akarja megnyerni, a diákok kinevették és kicsúfolták. A fiú hazament és a szülei elmondták neki, hogy sajnos nem nyerték meg, de ne szomorkodjon. Majd máskor sikerül. Mert senki sem nyerte meg a díjat, és ezért most 100 000 euróra emelték. De több pénzt nem költhettek el a lottóra, mert így is alig tudnak kijönni a kevés pénzükből.

Peti nagyon elszomorodott. Másnap az iskolában kicsúfolták az órán, hogy nagyon buta, mivel azt hitte, hogy tud nyerni. A tanító néni az órán megkérdezte Petit, hogy a többiek bántják-e őt. Peti nemet mondott, mert  nem szerette volna, hogy az osztálytársai még azért is csúfolják, hogy árulkodik. Miután hazament, sírni kezdett a szobájában, a szülei felmennek hozzá és megkérdezik miért sír, és mindent elmondott. Szülei megvigasztalták. Másnap éppen hazafelé ment, és talált egy pénztárcát, kinyitotta, majd meglátta, hogy a pénztárca a szomszédjában élő idős bácsié, akiben a szülein kívül megbízik. Miután hazament, bekopogott a bácsihoz, de nem nyílt az ajtó. Peti gondolkodott, hogy a bácsi hol lehet, és eszébe jutott, hogy minden nap egy órakor elmegy a temetőbe a felesége sírjához, mivel a felesége már egy éve meghalt. Peti elment a temetőbe, és ott találkozott az öregúrral, akinek elmondta, hogy  megtalálta a pénztárcáját. Az öregúr nagyon örült, és megkérdezte a fiút, hogy mire vágyik a legjobban. A fiú elmondta, hogy a lottónyereményt szeretné megnyerni, de nincs rá pénze, hogy vegyen egy szelvényt. Az öregúr azt mondta, ad neki pénzt, hogy tudjon venni.

Peti hazament, és elmondta a szüleinek, mi történt ma. Ők nagyon örültek, együtt elmentek feladni a szelvényt, hátha több szerencséjük lesz. Miután feladták a szelvényt, pár napon belül ki is sorsolták a díjat. Másnap nem volt idejük beváltani a szelvényt, mert dolgozniuk kellett, mivel nem szerették volna otthagyni a munkájukat. Mivel ők is szerettek volna dicsekedni, ezért elmondták, hogy nyertek a lottón. Peti is elmondta, először a gyerekek nem akartak hinni neki.

De aztán elhitték. Mivel tudták, hogy Peti szülei későn érnek haza, ezért átverik Petit és ellopják tőle a szelvényt, úgysem hisz Petiéknek senki,  mindenki ezt gondolta. Mivel Peti nagyon szeretett volna dicsekedni, és be akarta bizonyítani az igazát, ezért elhívta magához a gyerekeket. Mivel Peti elég jó tanuló volt, ezért szólt neki a tanító néni, hogy a hatodik óra után  egy fél órát gyakoroljanak a magyar helyesírási versenyre.  Amíg várakozott, addig hallotta, hogy mit szerveznek a többiek. Azt tervelte ki, hogy megmutatja a nyertes szelvényt, és amikor nem figyelnek oda, kicseréli a régi vesztes szelvénnyel. Ez így is történt. A következő nap elmentek beváltani a szelvényt.

Először adtak a pénzből az öregúrnak,  aztán vettek egy házat maguknak egy kedves kis falucskában. Petinek ott nagyon sok barátja volt, soha többé nem csúfolták, nem illették csúnya szavakkal, és végre mindannyian boldogságban éltek.

 

 

Kovács Attila (8. o.)

A jövő

Ti elgondolkodtatok már arról, hogy milyen lesz a jövő úgy száz év múlva?

Nagyjából mindent helyettesít a számítógép, még az is meglehet, hogy a kézírás teljesen kihal, az emberek ennek segítségével otthonról dolgozhatnak, már akinek olyan állása lesz. Új anyagokat fogunk felfedezni, jelentős fejlődés fog mutatkozni a természettudományok terén.

Új állat és növényfajok.

Az orvostudományban: felfedezhetjük a rák gyógyszerét és egy csomó más most még gyógyíthatatlan betegségét is. A rokkantak újra járhatnak majd, a vakok képesek lesznek újra látni, egyszóval egy csomó új és lenyűgöző dolog.

A haditechnikában új fegyverek, amelyeket most még el sem tudnánk képzelni. A katonák számára olyan védőöltözékek, amelyeken a jelenlegi fegyverek karcolást sem ejtenének.

A tanításban talán nem lesznek sem tankönyvek, sem füzetek, mert minden az internetre lesz felírva: a tananyagok, a tesztek a házi feladatok a számítógépekre lesznek megírva.

A telekommunikációban például jobb telefonok, televíziók. Sokkal több programmal, mint most. Mindenkinek lesz otthon négydimenziós televíziója, ami egyes mozikban már most is megtalálható, ennek segítségével már lehet érezni a szagokat is.

Véleményem szerint a jövőben jobb lesz a bolygó helyzete, mint most. A légszennyezés is megoldható lesz, mert a járművek villanyárammal fognak működni, az autó automatikusan fogja önmagát vezetni.

Megoldható lesz a Föld ózonrétegének ritkulása, a túlzott fakitermelés, a vízszennyezés is, amelyek rengeteg élőlény fennmaradását veszélyeztetik. Meg fogjuk oldani a túlnépesedést, mert más bolygókon is lehet majd élni. Hatalmas űrhajók fognak majd oda vinni embereket és nemcsak a gazdagokat. Különböző növényeket lehet majd odavinni, állatokat, képesek leszünk légkört létrehozni. Ráadásul végre a naprendszerünkön kívülre is eljuthatunk majd.

Az élelmiszeripar sokkal hatékonyabb és gyorsabb lesz, mert mindent gépek fognak irányítani, felügyelni és javítani is. Új ételek fognak megjelenni a boltokban. Sokkal nagyobb bevásárlóközpontok lesznek építve, mint most.

Szóval összegezve a jövő mindenképp jobb lesz, mint a jelen. Nektek mi erről a véleményetek?

 

 

2014/15-ös tanév

 

Alsó tagozat

 

Koczkás Kitty (2. o.)

 

Az eltévedt kutya

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy öregasszony. Volt neki egy kutyája, ami nagyon eleven és pajkos volt.

Történt egy napon, hogy az öreg néni elfelejtette becsukni az utcakaput. Pont arra jött a postás. A kutya amint észrevette, azonnal utánaszaladt. Addig-addig futott a postás után, míg el nem tévedt. Amikor az öreg néni kiment az újságért, meglepődve látta, hogy a kapu nyitva van. Azonnal arra gondolt, hogy kiszökött a kutyája. Miközben a keresésére indult, az már az erdőben kóborolt, majd fáradtan elaludt egy fa alatt. Az öreg néni, miután sehol sem találta a kutyáját, szomorúan hazaballagott. Másnap kora reggel ismét a kutyus keresésére indult. Úgy gondolta, ezúttal az erdőben próbálkozik. Nem is kellett sokáig keresgélnie, azonnal megpillantotta kedvencét egy fa alatt. Nagyon megörültek egymásnak, boldogan indultak hazafelé. Az asszony megfogadta, hogy máskor nem felejti el becsukni az utcakaput.

Ezután boldogan éltek, míg meg nem haltak.

 

 

Koczkás Levente (3. o.)

 

Az eltévedt kiskutya

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiskutya, akit Tekergőnek hívtak.

Elhatározta, hogy elmegy Hávájra, mert hallotta, hogy milyen szép hely. Ment, mendegélt, mikor hallott valami kiabálást. Valaki segítségért kiáltott. Odafutott, és meglátott egy agár kutyát, akinek a lába be volt szorulva a kövek közé. Tekergő segített neki kiszabadulni. Az agár így szólt:

– Köszönöm a segítséged!

– Szívesen – válaszolta a mi kiskutyánk. Azzal az agár kitépett a bundájából egy szőrszálat, és odaadta Tekergőnek.

– Ha bajba kerülsz, vedd csak elő ezt, dobd fel a levegőbe, meglátod, segíteni fog! – mondta az agár és elköszönt.

Tekergő ment tovább, kis idő múlva meglátott egy rottweiler kutyát, aki sebesülten feküdt a fűben. Segített rajta is. A rotti is megköszönte, és tőle is kapott egy szőrszálat. Miután Tekergő útnak indult, ismét találkozott egy kutyával, aki nagyon öregnek és bölcsnek tűnt. Így szólt:

– Nagyon éhes és szomjas vagyok, segíts rajtam!

Tekergő megszánta az öreg kutyát, megosztotta vele ételét, italát. A bölcs kutyától is kapott egy csodatévő szőrszálat hálából, majd elbúcsúztak.

A kiskutyánk tovább haladva egy sűrű erdőbe ért, ahol el is tévedt. Ekkor egy ördög toppant elébe, s ezt mondta:

– Ha kiállsz három próbát, akkor kimehetsz az erdőből.

– Jól van – mondta Tekergő.

Az első feladat az volt, hogy futásban le kellett hagynia az ördögöt. Ekkor elővette az agár szőrét, feldobta a levegőbe, így legyőzte az ördögöt az agár gyorsaságával. A második próba verekedés volt. Ekkor a rotti szőrét, azaz „erejét” vette elő, s ezzel ismét győzött. A harmadik feladat tudáspróba volt. Akkor meg a bölcs kutya szőrét használta fel, és túljárt az ördög eszén. Most már kijuthatott az erdőből, és indulhatott tovább Háváj felé.

Segíts te is másokon, mert:

– Jó tett helyébe jót várhatsz!

 

 

Kedvenc játékom

 

Az én kedvenc játékom a lego, ami egy építőjáték.

Ez a játék különböző méretű kockákból áll. Néha van hozzá má tartozék is, például kerék, kormány, emberke. Ez attól függ, mit ajánlanak kirakni belőle. A dobozán le van rajzolni, hogyan kell kirakni pontosan. Színe fekete, fehér, piros, kék, sárga, zöld.

A lego azért kedves játék nekem, mert bármit készíhetek belőle, csak a fantáziám szabhat határt.

 

 

Molnár Nóra (3. o.)

 

Kedvenc játékom

 

Az én legkedvesebb kabalatárgyam egy plüss panda.

Az én pandám alakja hosszúkás. A mérete közepes. A színe fekete-fehér. Az anyaga puha. A feje kisebb, a teste nyúlánk, keze, lába közepes nagyságú. Ajándékba kaptam a nővéremtől egy kirándulás alkalmával.

Nagyon a szívemhez nőtt, ezért este vele megyek aludni. Ennyire megkedveltem ezt a pihe-puha kis állatkát.

 

 

Botka Kamilla (3. o.)

 

Karnevál

 

Itt a farsang, gyerünk már,

fejünkre a maszkot hát.

Táncoljunk és vigadjunk,

a parkettán mulassunk.

Táncoljunk és mulassunk,

amíg össze nem rogyunk.

 

 

Salma Barbara (4. A)

 

Karnevál

 

Itt a karnevál,

Már csak reád vár!

Van itt minden,

Tréfa, móka, kacagás,

S egy légvár.

Gyere már, táncolj hát,

Így vidám a karnevál,

Minden gyerek maszkban áll.

 

 

Koczkás Laura (4. B)

 

Karnevál

 

Karnevál, karnevál,

jaj, de jó mulatság!

Iskola összes tagja

rajta táncát ropja.

 

Kis egér, nagy macska

most egymás barátja,

a harc elnapolva,

később lesz folytatva.

 

Farkas és Piroska

nagyit táncoltatja,

közben találgatja,

ki is a pajtása.

 

 

Pákozdi Máté (4. B)

 

Karnevál

 

Karnevál, karnevál,

ötvenöt maskarás,

egyik kutya, másik cár,

mind ajándékra vár.

 

Szól a zene, nagy a zaj,

itt is, ott is van ricsaj.

Körbe-körbe ballagnak,

utána meg tapsolnak.

 

Kihúzzák a tombolát,

Imi ide-oda jár,

megszerzi a fődíját,

öleli a barátját.

 

 

Vankó István (4. B)

 

Az elveszett kiskutya

 

Egy nap kirándulni indult a családunk, persze magunkkal vittük kis kedvencünket, Buksit is.

Mikor megérkeztünk a Tátrába, mindenki kicsomagolt. Ebéd után elindultunk az erdőt felfedezni. Ám Buksi meglátott két mókust, és utánuk szaladt. Nagyon megijedtünk, amikor nem találtuk őt sehol. Hiába szólongattuk, füttyögtünk senki, csak nem bújt elő sehonnan. Kezdett sötétedni, és szomorúan indultunk vissza a szálláshelyünkre. Azt hittük, hogy elveszítettük kis kedvencünket. Ám legnagyobb meglepetésünkre mire odaértünk, ott várt minket a kapuban. Nagy volt az öröm, hogy Buksi mégis előkerült.

Ez az én történetem az elveszett kiskutyáról.

 

 

Vermes Imre (4. B)

 

Az eltévedt kiskutya

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kíváncsi kiskutya, akit Morzsinak hívtak.

A kis Morzsi egy szép napon kiment a kertbe játszani. A ház előtt elhaladt egy kocsi. Mivel nagyon kíváncsi volt, a kutya utánarohant. Már nagyon el volt fáradva, de érdekelte, hogy hova mehet ez az autó. Végül a kocsi egy zsákutcában állt meg, a sofőr kiszállt, és bement a házába. Közben be is esteledett. Morzsi ott maradt egyedül a hidegben és a sötétben. Kereste a hazavezető utat, de nem találta. Nagyon megrémült. A gazdája másnap minden villanykaróra ragasztott szórólapokat. Délben aztán meg is találták Morzsit.

A gazdája nagyon megörült, amikor végre megölelhette a kutyáját.

 

 

Felső tagozat

 

Balázs Nikoletta (6. o.)

 

Piroska és a manó

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit Piroskának hívtak. Egyedül élt, nem volt senkije.

Piroska az erdőben lakott egy kis viskóban. Egyszer találkozott az erdőben egy tündérrel.

– Szia, tündér, nem láttad a Bölcs Manót?

– Nem, de ha látom, megmondom, hogy keresed.

– Tudod, Tündér, árva és szegény vagyok, szeretnék a Manó szolgálatába állni, hátha jobbra fordul a sorsom.

– Bizonyosan segít neked, hisz ő mindenkit megjutalmaz jóságáért!

Piroska útnak indult az erdőben, s összetalálkozott az aprócska teknősbékával. A teknősnek is volt egy nagy álma. Nagyobb szeretett volna lenni. így hát együtt indultak tovább. Mentek mendegéltek, egyszer csak hangos jajveszékelésre lettek figyelmesek. Összeszedték bátorságukat, és elindultak a hang felé. Egy rókalyukat találtak, melyből a Bölcs Manó kiáltott segítségért. Öregnek és gyengének látszott. Piroska és a Teknősbéka segítettek a Manón.

– De jó, hogy erre jártatok, s kimentettetek engem ebből a rókalyukból, ha a róka ér ide hamarabb, felfalt volna! Jótett helyében jót várjatok! Tudom, mire vágytok, mit is szeretnétek, hisz varázsmanó vagyok. Menjetek haza, s meglátjátok, minden jóra fordul!

Így a két barát hazaindult Piroska viskójába. Mikor másnap reggel felkeltek, egy gyönyörű házban találták magukat, a teknős pedig óriásteknőssé változott. Örök barátságot kötöttek, s megfogadták, hogy mindig segíteni fognak a szegényeknek és a bajba jutottaknak.

 

 

Kedves naplóm!

 

Szerzők: Bengyák Dóra, Ham Andrea, Garai Emese.

 

Az én iskolám szép nagy gimi, melynek neve Leiner Laura Budapesti Gimnázium. Az én nevem Horváth Szimona, 16 éves vagyok. Már két éve ebbe a gimibe járok, nagyon tetszik nekem. Kilenc osztálytársam van, az osztályfőnököm, Toldi Ferenc, nagyon kedves és megértő. Kettő nagyon jó barátom van, Takács Noémi (Noni) és Molnár Richárd (Ricsi). Noni nagyon okos és szép lány, ők most költöztek ide a mi utcánkba. Ricsi egy bolondos srác. Takács Márton (Marci) egy menő, helyes, vicces és érdekes fiú. Marci és Noni ikrek, nagyon hasonlítanak egymásra. Szabó Szabolcs (Szabi) egy vicces, okos, évvesztes fiú, aki Noniba szerelmes, csak azt Noni nem tudja. Vörös Tamara (Tami), Péntek Péter (Petike) és Tóth Lilla – velük még nem beszéltem sokat, mert ők hárman szeretnek lenni, és nem szeretik, ha odamegy hozzájuk valaki beszélgetni. Halász Veronika (Vera) és Péterfy Anita (Tina) – őket utálom, mert beképzeltek és mindenkit lemondanak, hogy milyen ruhában jön suliba. Annyit tudok Tináról, hogy a tesója adta rá a Tina nevet, és nem szereti a fizikát, amit az apukája tanít. A tanárokat szeretem, mindegyikőjük nagyon kedves és megértő.

Szeptember 2.

 

Mivel reggel szépen sütött a nap, ezért az évnyitóra a fekete-fehér ruhámban mentem, egy magassarkú cipővel és egy szövetkabáttal. Megmosakodtam, elraktam a tízóraim, elköszöntem anyuéktól és elindultam. Elsétáltam a buszmegállóig, egy idegen lány és egy idegen helyes fiú állt ott. Majd jött a busz, a lány előttem szállt fel.

– Menjél csak! – mondta a fiú. Összeakadt a tekintetünk egy pillanatra.

– Köszi – mondtam elvörösödve.

Felszálltunk a buszra.

– Nincs kedved leülni? Szerintem te is a suliba mész, nincs kedvem hallgatni az öcsém vicceit – mondta az ismeretlen lány.

– Leülhetek. Új diákok vagytok az öcséddel? – kérdeztem

– Igen, másodikosok vagyunk mind ketten, mivel ikrek vagyunk.

– Akkor a mi osztályunkba fogtok járni, de jó neked, hogy van testvéred – nagyon örültem nekik.

Odaértünk a sulihoz, bepakoltam a szekrénybe, s átmentem az iskola tornatermébe, ahol rengeteg diák várakozott. Leültem, majd jött az ismeretlen lány.

– Leülhetek?

– Persze, nyugodtan.

– Be se mutatkoztam, bocsi, Takács Noémi, csak Noni.

– Horváth Szimóna, de csak Szimi.

– Nővérkém adsz egy kis helyet? – mondta az ismeretlen fiú.

– Gyere – mondtam, majd leült mellém.

– Ja, bocsi, Takács Marci.

– Horváth Szimi.

Aztán jöttek az osztálytársaim, ők is megismerkedtek Nonival és Marcival. Majd jött az igazgató, és elmondta a mondanivalóját és mondta, hogy hazamehetünk. Mivel ilyenkor nem jár busz, így kénytelen voltam sétálni.

– Nem jöttök velem? – kérdeztem Nonitól és Marcitól.

– Én még nem megyek – mondta Noni.

– Én megyek, megvársz? – mondta Marci.

– Igen, de siess!

– Holnap megvártok a házunk előtt? – kérdeztem.

– Igen – mondta Noni.

Elindultunk haza, nagyon csendben telt az út egészen a házunkig.

– Na, akkor szia – mondtam.

– Szia, majd holnap reggel itt találkozunk – mondta Marci.

Bementem, anyuéknak elmondtam, hogy mi volt a suliban, majd felmentem a szobámba holnapra készülődni. Elkészülődtem, lezuhanyoztam és lefeküdtem aludni.

 

Október 28.

 

Életem legfurább napja. Reggel szokásos időben keltem, aztán kicsit hezitáltam, hogy mit vegyek fel. Aztán egy zöld hosszujjú pulóvert egy fekete farmert és egy dzsekit vettem fel. Eltettem a tízóraimat, és elindultunk Nonival és Marcival az iskolába. Rögtön bementünk a suliba, elővettük ami első órára fog kelleni. Bementünk az osztályba, és leültünk a helyünkre. Bejött a tanibá és mondta, hogy mi lesz a feladat.

– Sziasztok, a mai óra témája őszi táj.

Nekifogtam a munkának. Hamar kész lettem vele, és leadtam.

– Nagyon szép, ötös.

– Köszönöm szépen. – visszamentem a helyemre, és pihentem, ameddig a többiek dolgoznak. Szünetbe odajött hozzám Ricsi.

– Hali, van kedved ma moziba menni?

– Szia, persze, elmegyek. És mire megyünk?

– Romantikus vígjáték.

– Az klassz. És hánykor megyünk?

– 16:00-kor kezdődik a film, úgy hogy legyél ott a mozi előtt 15:30-ra.

– Oké, ott leszek.

Amikor kicsöngettek, megvártam Nonit, aztán hazaindultunk.

– Szimi, nincs kedved délután elmenni a plázába?

– Bocsi, de programom van. Ricsivel megyek moziba.

– Az jó, és mit néztek?

– Valami romantikus vígjátékot.

– Az nagyon jó. Jó szórakozást, szia.

– Köszi, szia.

 

– Szia, anyu.

– Szia, mi volt a suliban?

– Rajzból kaptam ötöst, és Ricsi elhívott moziba.

– Az nagyon jó, és mit fogtok nézni?

– Valami romantikus vígjátékot. Adsz, légyszi, pénzt?

– Igen, mennyit adjak?

– 3000 Ft-ot.

– Tessék, jó szórakozást!

– Köszi, megyek, megírom a leckéket.

Gyorsan megírtam a leckéket, aztán megnéztem a facebookom, amit Noni csinált. Csak pár ember volt fent. 15:00-kor elkezdtem készülődni. Fekete szoknyát, piros felsőt és egy fekete sálat vettem fel. Amikor odaértem, Ricsi nem volt ott. Felhívtam, hogy hol van.

– Szia, hol vagy?

– Helló, bent vagyok már a plázában.

– Oké, akkor bemegyek.

Bementem, és rögtön megláttam.

– Helló, tessék, ez a tiéd.

– Szia, köszönöm – és egy rózsát adott oda.

– Mehetünk? – kérdezte.

– Aha.

Elindultunk a mozi felé, vettünk popcornt meg kólát, aztán bementünk és leültünk a helyünkre. Amikor vége lett a filmnek, elmentünk enni.

– Nagyon jó volt, tetszett.

– Nekem is tetszett. Figyu, mondanom kell valamit.

– Mondjad!

– Az az igazság, hogy amikor először megláttalak, beléd szerettem, csak eddig nem mertem elmondani, mert nem akartam, hogy rontson a barátságunkon.

– Húúha, most megleptél. Én kedvellek, de mint barátot, bocsi.

– Oké, én ezt megértem, vagyis gondoltam. Hazakísérjelek?

– Megköszönném.

Hazaértünk, bementem, anyunak elmeséltem mindent, aztán mentem aludni.

 

November 23.

 

Hű! Ez életem talán egyik leghihetetlenebb napja! De csak szépen mindent sorjában.

Reggel csak a szokásos dolgok történtek: az ébresztőm időben keltett, kinyomtam szundi üzemmódba és visszaaludtam, 10 perc után anya az ajtómban pattogott, hogy megint el fogok késni, gyorsan megmosakodtam és jöhetett a vacilálás (vajon mit vegyek fel?). Kidobáltam mindent a szekrényemből, végül egy fehér pulcsi és egy fekete csőfarmer mellett döntöttem. Felvettem a csizmám és a kabátom, majd felkaptam a tatyóm. Noni már a ház előtt várt, és futhattunk is a buszra. Suliban nem történt semmi különös. Hazafelé a buszon Noni megkérdezte, hogy lenne-e kedvem elmenni a cukrászdába?

– Ki jönne még? – kérdeztem.

– Hát csak a szokásos banda, Marci, Szabi, Ricsi, én meg ha gondolod, akkor te.

– Oké! Hánykor?

– Fél három. Neked megfelel?

– Persze. Akkor majd ott talizunk. Szia!

– Szia! – köszönt el. Gyorsan beszaladtam a házba. Köszöntem anyuéknak és elmeséltem, hogy mi volt suliban. Épp főzés közben zavartam meg, ezért sietnem kellett a meséléssel. Amikor már végeztem a beszámolómmal, megkérdeztem anyut, hogy elenged-e?

– Anya? – kezdtem kicsit könyörgőbb stílusban. – Ma fél háromkor elmehetek a cukrászdába?

– Megírtad az összes leckét?

– Igen, és meg is tanultam holnapra mindent.

– Akkor igen.

– Anya? – kérdeztem megint, mert valamit elfelejtett.

– Igen? – kérdezett vissza.

– Khmmm… – köhintettem egyet, és kinyújtottam a tenyerem.

– Mennyi pénz kéne?

– 2000 forint.

– Tessék – adta oda, és már ment is főzni. Gyorsan felszaladtam a szobámba, és átöltöztem. Felvettem egy kék csőfarmert, egy kockás inget és egy kötött sálat, ami passzol az ingem színéhez. Negyed háromkor aztán elindultam, és mikor odaértem, már mindenki ott volt.

– Sziasztok – köszöntem.

– Hello – köszöntek egyszerre. Lehuppantam Noni mellé, és elkezdtem beszélgetni a többiekkel. Picit később odamentem a pulthoz, és kértem magamnak egy kólát. Mikor visszamentem, a többiek már valami másról beszélgettek.

– Szimi – szólt hozzám Marci. Szerintem tuti, hogy elpirultam.

– Igen?

– Te is jössz velünk moziba?

– Szerintem én már megyek haza.

– Oké, akkor hazakísérlek. Ok?

– Rendben – most tuti, hogy olyan vörös lettem, hogyha valaki rám néz, akkor azt hiszi majd, hogy szét fog durranni a fejem. Mikor már a kapuban voltunk, én már elköszöntem, és indultam is volna be, de Marci megfogta a karom és visszahúzott.

– Lenne itt még valami – mondta. – Ezt már régóta el szeretném mondani, de soha nem volt hozzá bátorságom. Nekem már nagyon régóta tetszel! – mondta ki, és én azt hittem, hogy ott nyomban elájulok!

– Komolyan?

– Igen. Szerinted mondtam volna, ha nem így lenne?

– Nem, de már nekem is régóta tetszel, csak azt hittem, hogy egy magad fajta menő srác nem venne észre egy olyan lányt, mint én.

– Egy milyen lányt? – kérdezte mosolyogva.

– Hát egy ilyen, ilyen… Ilyet – mutattam végig magamon.

– Nekem így vagy tökéletes, ahogy vagy! – mondta ki és közelebb lépve hozzám megcsókolt. Hűha! Ezt se gondoltam volna, hogy életem első csókját tőle fogom kapni! Gyorsan bementem a házba, köszöntem anyuéknak, és felfutottam a szobámba. Ez életem eddigi legeslegjobb napja!

 

2013/14-es tanév

 

Koczkás Levente (2. o.)

Az én kiskutyám

 

Foltos nevű kiskutyám

szereti a csontot ám!

Szeret velem játszani,

nadrágomat elkapni.

 

Kezemen a fognyoma,

fenekemet elkapja.

Tyúkjaimat kergeti,

a tojást mind megeszi.

 

A legjobb barátom

Az én legjobb barátom neve Dóra.

Közepes testalkatú. Haja szőke, rövid és sima. A feje gömbölyű. A szeme zöld és mandula alakú. Kedves és segítőkész. Imádok vele játszani. Legjobban fogócskázni szeretünk. Szülinapomra is meghívtam.

Remélem, sokáig barátok maradunk.

 

Molnár Nóra (2. o.)

A legjobb barátom

 

A legjobb barátomat Kamillának hívják.

Második osztályba jár. Termete magas. A haja barna, hosszú és sima. Vékony testalkatú, feje gömbölyű, szeme kicsi és barna.

A legjobb barátom, mert mindig megértő, jószívű, ám néha egy kicsit szétszórt.

 

 

Varga Vivien (2. o.)

A legjobb barátom

 

Az én legjobb barátom egy fiú. A neve Kurina Márk, de mi csak Márkinak hívjuk. Komáromban lakik, és oda is jár iskolába, a Jókai Mór Alapiskolába, az ötödik osztály tanulója. Márk 11 éves, termete alacsony, haja színe fekete, szeme színe barna. Sok minden érdekli, mert iskola mellett jár énekre, zongorázni és színművészeti körre is. Szeretünk együtt játszani, bármilyen játékot szívesen játszik. Bár ő fiú, én pedig lány, így is tudunk közös programot kitalálni veszekedés nélkül. Szereti az állatokat, nekem is és neki is van kutyája. Megígérte, hogy a nyáron megtanítja nekem, hogyan kell úszni, mivel együtt fogunk nyaralni.

Azért ő a legjobb barátom, mert vannak közös dolgaink, amit mind a ketten szeretünk. Egy fiú és egy lány között is lehet jó barátság.

 

 

Pákozdi Máté (3. B)

Három kicsi medvebocs

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer három medvebocs. Az egyiknek Brumi volt a neve, a másiknak Dörmi, a harmadiknak Fali.

Egyszer elszöktek az anyukájuktól. Meg akarták látogatni a farkasokat annak ellenére, hogy az anyukájuk a lelkükre kötötte, ne menjenek ilyen veszedelmes állatok közelébe. Miközben a farkasokat keresték, Fali, a legfalánkabb meglátott egy csupor mézet. Egyszer hátraszólt Dörmi:

– Ne maradj le, Fali!

De nem válaszolt senki. Hátranéztek, és sehol sem látták a kis falánkot. Megijedtek, és nyomban keresni kezdték. Nemsokára megtalálták. Egy falka farkas vette őt körül. Dörmi és Brumi nagyon megrémültek. Nem tudták, hogyan segítsenek neki. Közben az anyukájuk is megtalálta őket. Hatalmas testével elijesztette a farkasokat. A három testvér tudta, hogy a szökésért büntetést fognak kapni. Az anyamedve nagyon megszidta őket, de örömmel mentek vele haza.

Dörmi, Brumi és Fali megfogadták, hogy soha többé nem szöknek el otthonról.

 

 

Szabó Viktória (3. A)

Három kicsi medvebocs

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer három medvebocs, akiket úgy hívtak, hogy Mici, Koda, Szöszke.

Elindultak az erdőbe mézet keresni. Érezték a méz illatát, és mentek arra, amerre Mici mondta.

– Várj meg minket! – szólt Micinek Szöszke és Koda.

– Miért? – kérdi Mici.

– Mert már nem bírunk menni! – válaszolták. Megpihentek, majd tovább indultak. Elértek a mézhez. Be akartak nyúlni az odúba, de veszekedni kezdtek, hogy ki nyúljon be először.

– Koda nyúljon be! – mondta Mici.

– Mici nyúljon be! – mondta Szöszke.

– Szöszke nyúljon be! – mondta Koda.

Véletlenül mindhárman egyszerre nyúltak be. Erre a méhek kirepültek a kaptárból, és jól megcsipkedték a medvéket. A mackók üvöltözni kezdtek, és gyorsan kerestek egy folyót, ahova be tudnak ugrani.

Este kijöttek a vízből, és elindultak hazafelé. Ebből a medvék azt tanulták meg, hogy nem éri meg más tulajdonát elvenni.

 

 

Baráth Gabriella (3.A)

A három kicsi medvebocs

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy medvecsalád.

Ebben a családban három kicsi medvebocs élt. A medvebocsok minden rosszaságban benne voltak, de a szüleik mégis szerették őket. Egy nap a macik rossz fát tettek a tűzre, mert a kertben legyúrták az epret. A szülőktől jó nagy szidást kaptak, emiatt azt tervelték ki, hogy elmennek világot látni. Másnap délután, mikor kimentek játszani, elszöktek.

Mentek, mendegéltek. Egyszer egy hármas elágazáshoz értek, s nem tudták eldönteni, hogy merre menjenek tovább. Az egyik azt mondta, jobbra. A másik: balra! A harmadik: egyenest!

A közelben a fán egy papagáj üldögélt. Az elárulta a helyes utat. Közben a szülők észrevették, hogy eltűntek a bocsok. Ők is meglátták a papagájt, őket is útba igazította. A szülők megtalálták a kóbor macikat, és elmagyarázták nekik, hogy többet ne tegyenek ilyet.

 

 

Vankó István (3. B)

Az én kiskutyám

Az én kutyám neve Mózi,

aki szeret csavarogni.

Amint kaput nyitva látja,

nekiindul a világnak.

 

Új társat keres útközben,

hogy mégse legyen egyedül.

Talált is egy kis ölebet,

akinek neve Tappancs lett.

 

Mennek, mennek, mendegélnek,

elérnek a faluszélre.

Ott mindketten ráébrednek,

Hogy otthon jobban szeretnek.

 

Így a két kis eb csavargó

Hazatért a gazdájához.

 

 

A három kicsi medvebocs

Egyszer egy napon kirándulni mentünk az erdőbe.

Minél beljebb merészkedtünk, annál érdekesebb állatokat láttunk. Persze nekem mindegyik tetszett, de legjobban a három kis medvebocs érdekelt, akiket a bokor mögött láttam meg. Elkezdtem lassan közelíteni feléjük. Nagyon barátságosak voltak, tetszett nekik, amikor megsimogattam őket. El is neveztem őket Lépesnek, Mézesnek és Éhesnek. Találtunk három földbe vájt járatot, elkezdtünk fogócskázni, de a három virgonc jól megtréfált. Annyira egyformák voltak, hogy nem tudtam őket megkülönböztetni. Mindig más bújt elő, és így sosem sikerült elkapnom a kis rafinált bocsokat. A játék végén leültünk megpihenni. Kezdett alkonyodni, mire megjelent medve mama, és a kis macikáit hazahívta vacsorázni. Elbúcsúztunk egymástól, és én is visszamentem a szüleimhez.

Így ért véget egy kalandos nap.

 

Tóth Barbara (4. o.)

Az én kiskutyám

Az én kutyám neve Scooby,

barna színű a kis tömzsi.

Egész nap csak ugrándozik,

de néha még aluszik is.

 

Ha pórázon sétáltatom,

majd’ elszakítja a láncot.

Olyan gyors, akár egy gepárd,

hát ő lenne az én kutyám.

 

Hazaérünk, sóhajt egyet,

helyére megy, alszik nagyot.

Majd utána rosszalkodik,

és a nap befejeződik.

 

 

Lévai Lea (4. o.)

Az én kutyám

 

Az én kutyám nagyon ravasz,

titka csak ez: itt a tavasz.

Kifundálja gyors a tervet,

pedig ő egy apró termet.

 

Vadászkutya lesz belőle,

ha a vadász gyorsan lőne.

Vadászunk az sosem vala,

Csillag így a maga ura.

 

2012/13-as tanév

 

Koczkás Levente (1. osztály)

Morzsa és Mica kalandjai

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kutya, akit Morzsinak hívtak.

Ment, mendegélt az erdőben a gazdájával, amikor felnézett egy fára, s meglátott egy fészket, benne három madárfiókát. Anyukájuk ott keringett a levegőben körülöttük.

– Miért nem száll le hozzájuk? – gondolkodott Morzsi, de már tudta is a választ.

Egy macska volt a közelben. Odafutott hozzá, megkérdezte tőle:

– Vau, vau! Hogy hívnak?

Azt mondta a macska:

– Miau! Miau! A nevem Mica.

Morzsi rászólt rögtön:

– Ne bántsd a fiókákat a fészekben! Látom, őket lesed!

– Hát bizony én meg akarom enni őket, mert nagyon éhes vagyok.

Morzsi megugatta, majd elfutott és szólt a gazdájának, hogy segítsen neki elkergetni a macskát. A gazdi odament a fához, és elijesztette a tolvajt.

Morzsi örült, hogy megmentette a fiókákat, és tovább ugrándozott, hisz tudta, a madármama csak akkor megy vissza kicsinyeihez, ha ők elmennek onnét.

A kutyus bátor volt és büszke. Lehetett is, mert segített a kisebbeknek, és ez szép tett volt.

 

Molnár Nóra (1. osztály)

Találkoztam a jótündérrel

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy jótündér. Volt neki egy varázspálcája, amivel az emberek álmait valóra tudta váltani. Így történt ez velem is.

Nagyon szerettem volna egy pénztárcát. Spórolgattam rá, hogy édesanyámmal meg tudjam vásárolni.

Egy szép napon álmomban megjelent a jótündér. Azt kérdezte tőlem:

– Nóra, jól viselkedtél?

Mire én azt feleltem:

– Igen.

Ekkor elővette a varázspálcáját, csattintott, egyet pörgetett és előttem termett a pénztárca. Nagyon megörültem, és átöleltem a jótündért. Megköszöntem neki a jóságát, és kértem, hogy legközelebb is jöjjön el hozzám.

Reggel, amikor felébredtem, elmeséltem álmomat édesanyámnak, akitől a következő napon megkaptam az óhajtott pénztárcát.

Álmom valóra vált, hála édesanyámnak – a világ legjobb jótündérének.

 

Pákozdi Máté (2. B osztály)

Pici és Leó

Pici és Leó elszöktek a gazdájuktól. Elindultak a Duna felé. A kanálisnál találkoztak egy gólyával. Ő is velük tartott. A termőföldnél találkoztak egy ürgével. Ő is velük szeretett volna menni, így már négyen mentek a Duna felé. Mentek, mendegéltek, és a tónál találkoztak egy rókával. A róka is velük tartott. És utána elértek a töltéshez. Elindultak Lél felé. Mentek, mendegéltek, míg elértek egy útelágazáshoz. Ott nem tudták eldönteni, hogy jobbra menjenek vagy balra. Ezért hát szétváltak, az egyik csapatot Pici vezette, a másikat pedig Leó. Csak a róka maradt ott, nem tudta eldönteni, hogy merre menjen, ezért aztán ott maradt, ahol szétváltak.

Pici csapata hamarosan visszatért. Erre csak egy darabon van út, ezért hát elindultak a másik csapat után. Nemsokára utolérték őket, és így már két csapat együtt ment tovább. Addig mentek tovább, míg el nem értek egy farmhoz. Egy idegen kutya fogadta őket. Ők persze megijedtek, de Pici és Leó megnyugtatta őket. Azt mondták nekik:

– Nyugodjatok meg, ez csak egy kutya.

Erre a gólya ezt válaszolta:

– Én nem féltem, mert én tudok repülni.

– Tudjuk – mondta Leó.

Az idegen kutya megkérdezte, hogyan kerültek ide. Erre ők azt válaszolták:

– Vándorútra keltünk, és szállást keresünk éjszakára.

– Itt megszállhattok.

Másnap reggel elindultak haza. Este már mindenki otthon aludt.

 

Vankó István (2. B osztály)

Tappancs kalandjai

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kutya. A neve Tappancs.

Ő egy nagyon játékos kutyus volt. Egy nap úgy érezte, hogy kalandra vágyik. Ezért hát elindult felfedezni az udvaron túli világot. Odakinn találkozott sok idegen kutyával és macskával, de meg is ijedt a sok járműtől, mivel nem sokat látott azelőtt ilyesmit. Nagyon hatalmasnak és hangosnak találta őket. Odaért egy szép mezőre, ahol az új barátaival futkosott, és rácsodálkozott minden újonnan látott élőlényre. Amikor elkezdett esteledni, megijedt, és gyorsan megkereste a haza vezető utat. Tudta, hogy szerető kis gazdija már hazavárja.

Miután hazaért, jól belakmározott, és megpihent meleg vackában. Tetszett neki a kaland, de úgy döntött, többé nem hagyja el szerető gazdiját.

 

Tóth Barbara (3. osztály)

Húsvét

Húsvét napján nagyapám

megöntözte nagyanyám.

Kapott érte hideget-meleget,

csokit, tojást, édességet.

 

Nagyanyám boldog volt,

nagyapám megöntözte,

így mulatták át

a húsvéti ünnepeket.

 

Gubiš Laura (4. osztály)

Húsvét

A locsolók készülődnek,

a lányok meg örvendeznek,

a tojások már készenlétben

várják a legényeket.

 

A fiúk majd örülnek,

a lányok meg kiöltöznek,

ha a fiúk hoznak korbácsot,

a lányok nem ússzák meg szárazon.

 

A víz a kannában van,

a fiúkra csak az vall,

hogy a kanna kiürüljön,

de a lány megszépüljön.

 

A fiúk verset szavalnak,

a lányok meg kölnivíztől

egész estig illatoznak,

sikoltoznak, vigadoznak.

 

A kölnivizek elfogytak,

tojások sem maradtak,

a lányok átöltöztek,

a fiúk vigadozva továbbmentek.

 

És estére elcsendesedtek!

 

Laky Ádám (4. osztály)

A lány és a medve

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy faluban egy lány, aki be akarta bizonyítani, hogy mennyire okos. Egyszer aztán egy napon medve jött a faluba. Az egész falu futni kezdett, mindenki a házakba menekült. A lány a henteshez futott az apjával, három testvérével és az anyjukkal. Az egész család gondolkozott, hogy hogyan lehetne elűzni a medvét vissza az erdőbe. Egyszercsak a lány meglátta a sok húst, és azt mondta:

– Talán elvihetnénk a húsokat, és az erdő útján letehetnénk a földre. A medve a barlangjáig felszedné a húst.

Sikerült a terv, és a medve visszament a barlangba. A falu lakói éljeneztek. Mindenki a lányt dicsérte. A családja nagyon büszke volt a lányra, aki végre bebizonyította, hogy mennyire okos.

Itt a vége, fuss el véle.

 

Bengyák Dóra (4. osztály)

Fantasztikus utazás a Marsra

Egyszer volt, hol nem volt egy iskola. Nagyon szerettek a gyerekek oda járni. Egy napon osztálykirándulás volt.

– Hová megyünk? – kérdi Orsi.

– A Marsra – mondja a tanító néni.

Felöltöztünk és kiemntünk. És akkor mit látnak szemeink? Egy űrhajót! Beszálltunk, mondtuk: Irány a Mars!

– Mikor érünk oda? – kérdezte Laura.

– Egy perc, és ott vagyunk.

Tényleg egy perc volt. Amikor megláttuk a tájat, gyönyörű és káprázatos volt. Aztán egy pici körülnéztünk, és egy domb mögül két szarvacskát láttunk kikandikálni. Odamegy Laci és mondja neki:

– Hé, te!  Hogy hívnak?

– Engemet Ufikának hívnak, és téged?

– Engem Lacinak.

Elindultunk tovább, jött velünk Ufika is. Akkor mit látunk? Megint két szarvacskát.

– Én majd odamegyek! – mondja Attila.

Attila azt hitte, hogy ez is egy lény. Odaért.

– Téged hogy hívnak? – kérdezte Attila.

Senki se szólt vissza. Egyszer csak egy gonosz lény bukkant elő.

– Ti mit kerestek itt?

– Osztálykiránduláson vagyunk! – felelt a tanító néni.

– Menjetek el innen, ti ide nem jöhettek!

Futottunk, ahogyan csak bírtunk, be az űrhajóba, és Gabi bácsi már nyomta is a gombokat. Indultunk haza.

Itt a vége, fuss el vége!

_________________________________________________________________________________________________________

Garai Emese és Ham Andrea (5. osztály)

Egy csodálatos utazásom

(fogalmazás)

Egyszer, amikor még nagyon kicsi voltam, álmodtam egy nagyon szépet. Mit álmodtam? Elmesélem.

Találkoztam egy tündérrel. Megmutatta nekem a bolygót. A bolygó neve az volt, hogy csodabolygó. Volt annak a bolygónak egy nagyon gonosz királya, aki nem törődött vele. A tündérek és én le akartuk győzni a gonosz királyt. Megtanítottam a tündéreket pár titkos jelre, cserébe ők megtanítottak engem repülni. Volt a bolygón egy nagyon jó barátom, a neve az volt, hogy Réka. Megismertem egy olyan tündért, aki ismerte a harcművészetet, és megtanított mindenkit harcolni. Pár nap múlva már jól harcoltam, de a tündérek még jobban. 2006. március 15-én harcoltunk. Győztünk! Réka, Andrea és én lettünk a királynők. Aztán felébredtem.

Álmomat elmeséltem a családomnak. Aki nem hiszi, kérdezze meg a tündérektől.

 

Osváth Viktória (9. osztály)

Ellentétek

(krimi)

Az aranyburkolatú drágakövekkel kirakott fejedelmi diadém ereklyeként pihent a múzeum előcsarnokában, bársonypárnára fektetve fénylő, törhetetlen üvegfalak mögött. A rőtszakállú biztonsági őr még vetett egy utolsó pillantást rá, majd elindult, hogy átadja helyét éjjeli őr kollégájának. Az utóbbi aktiválta a riasztóberendezést, majd kiment az előcsarnokba.

Már kora reggel rendőrautók szirénája törte meg a város csendjét. A múzeumhoz tartottak. Hatalmas embertömeg vette körül az épületet. Egy tagbaszakadt rendőr igyekezett távoltartani a sajtót és a bebocsátásra váró látogatókat. Az épület belsejében azonban komoly munkálatok folytak. Egy vékony hosszúkabátos nyomozó hallgatta ki a múzeum igazgatóját, míg egy másik alacsonyabb, bajuszt viselő az éjjeli szolgálatban lévő biztonsági őrt. Mindketten jegyzeteltek valamit. Egy kövér, idősödő helyszínelő számokkal ellátott bűnjelkártyákat helyezett el szerte a teremben, egy másik minden egyes négyzetcentimétert lefényképezett, köztük egy eldobott cukrospapírt is, amit nagy valószínűséggel nem  a tettes hagyott maga után. A rőtszakállú lépett a helyszínre, meglepődve konstatálta, hogy a diadém nincs a helyén. Bárki is kerítette kézre közel ötvenmilliárd amerikai dollárral lett gazdagabb. Nemsokára ő is a nyomozók kérdései alá vetette magát. Egy fiatal helyszínelő a riasztóberendezést vizsgálta. Egyszerűen kikapcsolták. Levonták a következtetést, miszerint csak is belső ember tehette, aki ismerte a kódot, az éjjeliőr meg szépen álomra hajtotta a fejét ezidő alatt. Egy nő érkezett a helyszínre, a mondatfoszlányokból ítélve a szövetmintákért jött, amiket a helyszínelők gyűjtöttek össze a csarnokban. Nemsokkal később a nyomozók átadták helyüket a kopósrendőröknek. A négylábúak szorgosan rögzítették a szagmintákat. Az igazgató az irodájába tartott az emeletre, nemsokkal később egy aktatáskával igyekezett elhagyni a múzeum épületét, de ezt meghiúsította egy az előcsarnokban kiöntött kávé. Elcsúszott, az aktatáska pedig a földre érve szétnyílt, és kipottyant belőle egy fekete rongyba burkolt tárgy. Az őr felvette, és a diadémot vélte felfedezni benne. A bűnös felpattant fekhelyéről és fénysebességgel igyekezett a kijárat felé, azonban egy falkányi rendőrkutyával és gazdáikkal a háta mögött nem sok eséllyel rendelkezett. Egy farkaskutya gazdája utasítására nekiiramodott, s mint ahogy a gepárd kecsesen veti magát áldozatára, bokánkapta a menekülőt, az elhasalt a talajon, és a négylábú erős  korlátozásának hatására vesztegen ott is maradt. Egy nagytestű kommandós azonnal bilincsbe bújtatta szanaszét heverő karjait, átadta a járőröknek, majd megdicsérte az állatot.

A fejes ellen eljárás indult, azonban a múzeum szakértő dolgozói megállapították, hogy a megkerült diadém csak másolata az eredetinek. A fejest felmentették a vádak alól, viszont megvádolták a hatóságok félrevezetésével. Ennek okát viszont a vádlott nem volt hajandó beismerni, de mindenáron szeretett volna a lányával beszélni. Az utóbbi óvadékot tett le apja felszabadulásának érdekében, így tehát a hatóságok kérdései megválaszolatlanok maradtak.

Késő délután volt, a parkbéli fák árnyékai egyre növelték méretüket. Az egyik kopott padon a rőtszakállú biztonsági őr egy öregedő, vélhetően afro-amerkai származású magánnyomozóval boncolgatta a koronaékszer eltűnésének körülményeit. Felbérelte a múzeum igazgató mindennapi tevékenységeinek megfigyelésére, híváslistájának – bírói végzés híján – illegális felderítésére, majd mindezek alapos lejelentésére illetve kézbesítésére. Az előlegként szolgáló pénzösszeget átadva a nyomozónak kezet fogott vele, majd távozott, hogy ő maga is megtegyen minden tőle telhetőt az ügy felderítése érdekében.

Már hosszú hónapok óta folytak a vizsgálatok. Rengeteg bennfentes dolgozott az ügyön, mégsem tudtak felmutatni semmit, amivel kézrekeríthetnék a tettest. A felbérelt magánnyomozó sem járt eredménnyel, csupán a híváslistát tudta lenyomozni. A megfigyelt személy nem tanúsított gyanús, illetve szokatlan viselkedést. Minden reggel, ahogy szokott, beült a múzeummal szemben lévő kávézóba, ott hosszasan telefonált az édesanyjával, a múzeumban a leletek osztályozásának ellenőrzését végezte, eztkövetően este hazatért és az ablakai sötétségéből ítélve nyugovóra tért. Nagyjából minden egyes napja így zajlott. A híváslistája is teljesen tisztának bizonyult. Többször létesített telefonkapcsolatot rokonságában lévő személyekkel, de főként ügyintézésekkel kapcsolatban, továbbá a listája utalt még más múzeumokkal való kapcsolattartásra, egy-két ismerősre, de titokzatos bűnözőkhöz intézett telefonhívásokra semmiképp. Nehezbítette a bűnös leleplezését többek közt az is, hogy az igazgató "ártatlanságával" meglehetősen lecsökkent az esélye annak, hogy a rablást belső ember követte el, így jóval bővült a gyanúsítottak köre.

Kora reggel, váratlan telefonhívás. A rőtszakállú felveszi a csengő mobilt. Minden múzeumi dolgozót értesítettek, hogy főnöküket holtan találták az irodájában a padlón heverve. A halottkém szinte biztos benne, hogy gyilkosság történt.

Mindenkire sokkolóan hatott a hír. Senki sem gondolta volna, hogy egy múzeumi rablás ekkora üggyé fajul. A holttest mellet egy széttört pohár hevert a padlón annak tartalmával. Skót whisky. A bűnügyi laborban toxikus anyagot találtak az italban, ugyanezt a mérget találták az elhunyt vérében is. Az igazgatót megmérgezték. Reménytelennek látszott az ügy, az egyetlen embert, aki tudott valamit a tettesről, meggyilkolták. Minden esély meg van rá, hogy a múzeuni rabló követte el a gyilkosságot.     

A labor előtt még háromszor akkora kíváncsiskodó tömeg gyülekezett, mint a diadém eltűnésének reggelén. A rendőrök kordonokkal próbálták visszatartani a hatalmas embertengert. Mindenki kíváncsi volt a friss fejleményekre, azonban csalódniuk kellett, ugyanis a halál okánál és idejénél még mindig nem tudtak több információval szolgálni.

A megoldást egy ifjú boncnoktanonc hozta nyilvánosságra, aki az igazgató bal kisujján lévő körme alatt egy bőrfoszlányt talált. A benne található felhámsejtekben volt annyi DNS, hogy azonosítani lehessen a gyilkost. A helyszínelők vettek mintát a körmök alól, de úgy látszik ez elkerülte a figyelmüket. A DNS kielemzése után az eredményt összevetették a rendőrségi adatbázisban szereplő büntetett előéletű személyekkel, valamint a központi rendőrségnél dolgozókkal. Két órás keresés után a számítógép találatot jelzett. A tettes kiléte mindenkit meglepett. Nem büntetett személy volt, hanem biztonsági őr. A múzeum biztonsági őre. A diadém eltűnésének napján éjjeli szolgálatban lévő biztonsági őr. A kommandósok a lakásán találták, kezében a diadémmal, az ágyán ülve, mellette üres nyugtatós dobozokkal.

Azonnal kórházba szállították, még időben gyomormosást kapott, túlélte a kis magánakcióját.

Ezek után mindent bevallott, nem volt mit veszítenie. Elárulta, hogy az igazgató rajtakapta, mikor először megkísérelte a diadém ellopását, s megfenyegette munkájának elvesztésével, valamint rendőrségi feljelenéssel. Ezek után a biztonsági őr lőfegyverrel fenyegette meg családjának, szeretteinek elvesztésével. Továbbá az is kiderült, hogy nem szándékosan ölte meg a főnökét. Tudatmódosítószereket kevert az italába, annak reményében, hogy az igazgató ettől elveszíti emlékezetét, s mivel nem volt tisztában a tabletták kémiai összetételével, túladagolta, így annak hatása egyenlő volt egy erős méreg hatásával.

Egy hosszú tárgyalás elteltével a biztonsági őrt harminc év fegyházbüntetésre ítélték.

A diadém visszakerült régi helyére, a múzeum vezetését a volt igazgató öccse vette át. A diadém mellé külön őrt neveztek ki, a rőtszakállú biztonsági őrt, aki ezidáig megszállottan tisztelte a koronaékszert. Az elhunyt igazgató emlékére a múzeum dolgozói bronzszobrot állítottak, mely a múzeum fényes rozetta ablakos előcsarnokában pihen, szemmel tarva az épület legbecsesebb kincseit.