Verejné obstarávanie

  • Irodalmi verseny 2022 (1. és 2. ciklus) eredményhirdetés

    Irodalmi versenyünkre idén 11 pályázat érkezett, ebből 7 jutott a döntőbe. Örömmel tudatjuk mindenkivel, hogy a zsűri meghozta döntését.

    1. helyezett lett Nagyvendégi Dominika (4. o.), 2. helyen Olajos Lara (3. o.) végzett, megosztott 3. helyezést ért el Szokol Emma (4. o.) és Cseh Noémi (4. o.).

    A nyerteseknek szívből gratulálunk!

    A döntőbe jutott pályamunkákat ti is elolvashatjátok a menüben az „Irodalmi verseny” címszóra kattintva.

  • Fotóverseny 2022

    A Béke és szeretet című fotóversenyünk győztes fotói:

  • Fotóverseny 2022 - eredményhirdetés

    Köszönjük a beérkezett remek fényképeket! A zsűri megvárta, amíg a természetiskolából visszaérkezettek is rendezik az ott készített fotóikat, és azután döntött. Méghozzá imígyen:

    1. hely: Zakál Dóra (7. o.)

    2. hely: Belovec Mónika (7. o.)

    3. hely (megosztva): Borbély Balázs (5.o.) és Gaál Dominik (4. o.)

    A nyerteseknek gratulálunk!

     

  • Irodalmi verseny 2022 (1. és 2. ciklus)

    Pályázati felhívás!

     

    Idén tavasszal ismét irodalmi pályázatot hirdetünk. Készülhettek mesével, verssel, elbeszéléssel a következő témákban:

     

    1. Tavasz (vers)

    2. Ha a táskám beszélni tudna (fogalmazás)

    3. Egy fantasztikus utazás története (elbeszélés)

    4. Láncmese (mese)

    5. Legkedvesebb állatom (leíró fogalmazás)

     

    Németh István tanító bácsi szívesen segít a kezdő lépésekben, esetleg tanáccsal. A legjobb munkák megjelennek majd az Aranyeső című diáklap oldalain, de az iskola honlapján is olvashatók lesznek. (Természetesen érdemjeggyel is jutalmazzuk íróinkat!)

    Határidő: május 23.

    MINDENKINEK SOK SIKERT

    ÉS JÓ ÖTLETEKET KÍVÁNUNK!

     

  • Fotóverseny 2022

    Nyitott szemmel jársz a világban?     Szívesen fényképezel?     Szeretnél versenyezni?

    Fotóversenyt hirdetünk

    B É K E

    é  s

    S Z E R E T E T

    címmel.

    6-8 darab saját fotódat várja május 23-ig USB-kulcson Németh István tanító bácsi.

    Eredményhirdetés május 30-án.

  • Pályázati  felhívás!

    ​​​

     Pályázatot hirdetünk, hogy iskolánk tanulói megmutathassák fogalmazási-írói képességeiket, hisz nem tudhatjuk, hány kis „író-és költőpalánta” járhat a mi iskolánkba! A pályázattal tisztelgünk az ismeretlen előtt, aki oly csodálatosan lefordította latinból, s megírta az Ómagyar Mária - siralmat, első lírai nyelvemlékünket, amit  1922-ben, éppen száz éve találtak meg a  Leuveni- kódex 134. lapján. Gárdonyi Géza, híres írónk, az Egri csillagok szerzője pedig száz éve halt meg- szeretjük, olvassuk, nagyra becsüljük munkásságát!

    Készülhettek verssel, elbeszéléssel, elbeszélő költeménnyel! 

    Témák:

    1. Édesanyám- vers

    2. Online-oktatás  - vers, elbeszélő költemény, novella

    3. Miért szeretjük a művészeteket? - értekező fogalmazás                                            

    4. Utazásom a Marsra ! – elbeszélő fogalmazás, sci -fi: tudományos- fantasztikus írás 

    5. Önálló témaválasztás

    Berek Rozália, Miklos Valéria, Csernyánszky Gizella tanító néni és Z. Németh tanító bácsi szívesen segít a kezdő lépésekben. A legjobb munkákból faliújságot is készítünk. (Természetesen érdemjeggyel is jutalmazzuk költőinket, íróinkat!)

     

     !  SOK  SIKERT  MINDENKINEK  !

     

    Határidő: 2022.05.20.

                                                                                        

  • Szülői igazolás - változás!!!!

    Tisztelt Szülők!

    Ezúton értesítem Önöket a 245/2008-as Iskolatörvény változásáról, amely 2022.január 1-én lépett érvénybe és a szülői igazolásokat érinti:

    A szülő 5 munkanapot igazolhat gyermekének betegség !!!! esetén, ha:

    • a betegség első napján értesíti a gyermek orvosát, hogy otthon fogta a gyermeket betegség miatt.
    • amennyiben a betegség tovább tart, mint öt nap, csak orvosi igazolással jöhet vissza a gyermek az iskolába.

    FIGYELEM: Ha nem értesítik a gyerekorvost mindjárt az első napon, nem fog igazolást adni 5 nap után!

    Az iskola igazgatójának jogában áll véleményt kérni a gyermek orvosától, hogy jogos-e a tanuló szülői igazolása. Amennyiben az orvos nem volt erről értesítve, abban az esetben az iskola nem fogadja el a szülői igazolást.

    Még egyszer felhívom tehát a szülők figyelmét arra, hogy csak betegség esetén, az orvossal való megbeszélés után írhat a szülő igazolást gyermekének öt napra.

    Üdvözlettel: Várady Kornélia, igazgatónő

  • IGAZGATÓI SZÜNET!!!!

    Tisztelt Szülők! A járványügyi helyzetre való tekintettel (két osztály karanténban, 10 pedagógus kiesett a munkából, sok az infulenzás beteg), egyeztetve a Nyitrai Kerületi Hivatallal,  október 26, 27-re (kedd, szerda) igazgatói szünetet rendelek el. A tanulók legközelebb az őszi szünet után, november 2-án jönnek iskolába. Tisztelettel megkérem azokat a szülőket, akik kaptak tesztet, hogy nov.2-án, reggel, teszteljék le gyermeküket és úgy engedjék vissza az iskolába.

    Üdvözlettel:

    Várady Kornélia, igazgatónő

  • 25. 7. 2021

    Aktualizovali sme modul Ingyenes étkezés

  • TANSZERCSOMAGOK a 2021/2022-es tanévre

    Tisztelt Szülők!

    Lassan közeledik a tanév vége, így el kell kezdeni foglalkoznunk a következő tanévvel. Az alábbiakban megtalálják a jövő évi tanszercsomagok összetételét. Az elmúlt időszakhoz hasonlóan, most is lehetőség van az iskolán keresztül megvásárolni a csomagot. Amennyibe így döntenek, kérem, hogy 2021.június 20-ig fizessék be a csomag árát az iskola titkárságán.

    A kötelező befizetéseket is megtalálják a tanszercsomagok alatt. A kötelező dolgokat is kérem befizetni 2021.június 20-ig az iskola titkárságán.

    Együttműködésüket előre is köszönöm:

    Várady Kornélia, igazgatónő

    2.o.

    521 segédvonalas füzet - 6 db, 465 - 1 db, 440 - 1 db, 624 - 1 db, vázolófüzet - 1 db = 4.- euró

     Kötelező: rajzeszközök, fénymásolópapír: 5. euró

    3.o.

    544 - 6 db, 465 - 1 db, 440 - 1 db, 644 - 2 db, 524 - 3 db, 520 - 2 db = 5.- euró

    Kötelező: rajzeszközök, fénymásolópapír: 5 euró, angol munkafüzet - 11.- euró

    4.o.

    544 - 6 db, 465 - 1 db, 440 - 1 db, 644 - 2 db, 524 - 3 db, 520 - 2 db = 5.- euró

    Kötelező: rajzeszközök, fénymásolópapír: 5 euró, angol munkafüzet - 11.- euró

    5.o.

    465 - 1 db, 440 - 1 db, 444 - 5 db, 646 - 2 db, 544 - 5 db, 560 - 2 db = 10.- euró

    Kötelező: rajzeszközök, fénymásolópapír: 5 euró, angol munkafüzet - 11.- euró, matematika munkafüzet: 6, 60.- euró, matematika feladatgyűjtemény: 6,50.- euró

    6.o.

    465 - 1 db, 440 - 1 db, 444 - 4 db, 464 - 2 db, 560 - 3 db, 544 - 6 db = 10.- euró

    Kötelező: rajzeszközök, fénymásolópapír: 5 euró, angol munkafüzet - 11.- euró, matematika munkafüzet: 6, 60.- euró,

    7.o.

    465 - 1 db, 440 - 1 db, 444 - 4 db, 464 - 2 db, 560 - 4 db, 544 - 6 db = 10.- euró

    Kötelező: rajzeszközök, fénymásolópapír: 5 euró, angol munkafüzet - 11.- euró, matematika munkafüzet: 6, 60.- euró,

    8.o.

    465 - 1 db, 440 - 1 db, 444 - 4 db, 464 - 2 db, 560 - 4 db, 544 - 6 db = 10.- euró

    Kötelező: rajzeszközök, fénymásolópapír: 5 euró, angol munkafüzet - 11.- euró, matematika munkafüzet: 6, 60.- euró,

    9.o.

    465 - 1 db, 440 - 1 db, 444 - 6 db, 464 - 2 db, 560 - 4 db, 544 - 5 db = 11.- euró

    Kötelező: rajzeszközök, fénymásolópapír: 5 euró, angol munkafüzet - 11.- euró, matematika munkafüzet: 6, 60.- euró,

     

  • Tisztelt Szülők!

    Tisztelt Szülők!

    Mint már arról értesítettük Önöket, 2021. április 19-től a 8. és 9. osztályos tanulók megkezdik az iskolábajárást. Ezzel kapcsolatban néhány infórmációt szeretnék megosztani Önökkel:

    1. 2021. április 19-től a jelenléti oktatás NEM ÖNKÉNTES, HANEM KÖTELEZŐ.
    2. Ápr. 19-én nem kell a tanulót elkísérni az iskolába, de mindenki hozza magával a kitöltött becsületbeli nyilatkozatot, amelyen fel kell tüntetni, mikor volt a szülő tesztelve, illetve ha pozitív volt, akkor azt is rá kell írni a papírra, meddig tart a védettsége.- bezinfekčnosť- nyomtatvány
    3. Az a tanuló, aki nem vett részt  az iskolai gurgulázós tesztelésen, hozza magával az igazolást a negatív tesztjéről, illetve ha már volt pozitív, akkor arról az igazolást (elég a sms a telefonban)
    4. A tanulóknak április 19-től április 30-ig úgynevezett "adaptációs időszak lesz" , egy ideiglenes órarenddel. Az adaptációs két hét lényege, hogy átismételjék azokat a tananyagokat, amiket az online oktatás alatt vettek át, az estleges hiányosságokat orvosolják.
    5. Az adaptációs időszakban csak napi négy, vagy öt órájuk lesz a gyerekeknek.
    6. A rendes órarendszerinti tanításra majd csak május első hetében állunk át, amikor már remélhetőleg a többi évfolyam is adaptálódott.
    7. Aki étkezést szeretne hétfőtől, kérem jelezze a konyhavezetőnek. Az étkezés még egyenlőre ingyenes.

    Nem győzöm elégszer megköszönni az Önök együttműködését. Nagyon bízom benne, hogy a tanév végéig most már normális mederben fog folyni az iskolai munka.
    Üdvözlettel:
    Várady Kornélia, igazgatónő

     

  • Čestné vyhlásenie o bezinfekčnosti

     

    A nyomtatvány az alábbi linkre kattintva tölthető  le:

  • Tisztelt Szülők!

     

    A Szlovák Köztársaság oktatásügyi minisztériuma bejelentése alapján iskolánkban is elkezdődik a tanítás 2021.február 8-án az alsó tagozatos tanulóknak (1-4.évfolyam), illetve az óvodásoknak.

    Az iskolába való belépés feltételei:

    1. Minden tanulónak, aki 2021.február 8-ig betöltötte a 10. életévét negatív teszttel kell rendelkeznie.
    2. A tanulók törvényes képviselőinek szintén negatív teszttel kell rendelkezniük.
    3. Az első tanítási napon a teszteket fel kell mutatni a bejárati ajtónál szolgálatot teljesítő alkalmazottnak.
    4. A szülőknek becsületbeli nyilatkozatot kell kitölteni. A nyilatkozatot megtalálják az edupage oldalon, illetve lehetőség van rá, hogy hétfőn reggel kitöltsék az iskolában. Csak szülő írhatja alá!!!!!

    Amennyiben a fent leírtaknak nem tesznek eleget, sajnos a gyermeket nem fogadhatjuk sem az óvodában, sem az iskolában.

    A tanítás menet az elkövetkező időszakban:

    1. Minden osztály csak az osztályfőnökével lesz a tanítási napok folyamán.
    2. A tanítási órák 7.45-től 11.30-ig lesznek megtartva.
    3. A napközi az első félévben megszokott rendben fog működni.
    • 1. és 4.osztály – Jančík Krisztína
    • 2.osztály – Jókai Buday Éva
    • 3.osztály – Viola Zsuzsanna
    1. Az iskolakonyha működni fog, tehát az étkezés biztosítva lesz.
    2. Az iskola épületébe csak a tanulók, illetve alkalmazottak léphetnek be.
    3. A tanítás végén, illetve a napköziből a bejárati ajtón feltüntetett telefonszámokon lehet kikérni a tanulókat.

    Az iskola vezetősége mindent megtesz annak érdekében, hogy az iskolán belül a lehető legkisebbre csökkentsük a fertőzés veszélyét, ezért minden nap ózonos fertőtlenítést végzünk az épületben a tanítási nap illetve napközi befejezése után.

     

     

    Egyéb információk:

    1. Csallóközaranyoson lehetőség lesz 202február 6-án a tesztelésre, a megszokott tesztelési helyeken. Kérem, figyeljék a község facebook oldalát, ahol közzé teszik az ezzel kapcsolatos információkat.
    2. Amennyiben a szülő úgy dönt, hogy nem engedi iskolába a gyermekét, két dolgot kell figyelembe vennie:
    • Megszűnik az ún. OČR, tehát csak fizetetlen szabadságon maradhat otthon
    • Saját magának kell gondoskodnia arról, hogy gyermeke elsajátítsa a tananyagot, mivel nem lesz lehetőségünk, hogy még online is tanítsunk.
    1. Tisztelettel megkérek mindenkit, hogy amennyiben a családban van COVID-19 pozitív személy, úgy tartsák be a karantén szabályit, és a gyermeket se hozzák óvodába, iskolába. Ilyen esetben ugyanis igazolni tudják a karantént orvosi igazolással.

     

    Bízom abban, hogy mindannyian felelősen, megfontoltan gondolkodunk egymás egészségéről, ezért pontosan betartják az iskola, óvoda nyitásával kapcsolatos előírásokat.

    Üdvözlettel

    Várady Kornélia, igazgatónő

  • TISZTELT SZÜLŐK!

    Értesítem Önöket, hogy az  Oktatásügyi Minisztérium elrendelése alapján, 2021. január 11-én nem nyílnak meg az iskolák, így a miénk se. Intézményünk minden évfolyama (1.-9. évf.) hétfőtől meghatározatlan időre áttér az online oktatásra. A felső tagozat a már megszokott órarend alapján folytatja tovább, az alsó tagozat pedig a hét folyamán kap pontosabb eligazítást az online formáról az osztályfőnököktől. Amint frissebb információkat kapunk, azonnal közölöm Önökkel.

    Üdvözlettel:

    Várady Kornélia, igazgatónő

Novinky

Kontakt

  • Kóczán Mór Alapiskola és Óvoda - ZŠ s MŠ Móra Kóczána s VJM
    Komenského 555
    94612 Zlatná na Ostrove
  • 035/7781121
    0905 245 871

Fotogaléria